A. Szabó László

Nős, két egyetemista lány édesapja vagyok. Tanári diplomám van. Oktattam a nyitrai és a komáromi egyetemen. Vezettem az oktatási tárca nemzetiségi főosztályát. 2008-ban megalapítottam a dunaszerdahelyi magángimnáziumot, amely mára az ország egyik legjobb iskolája lett. 2011-től Dunaszerdahely alpolgármestere vagyok.

Profile picture for user aszabolaszlo

Hírek

2015. május. 12.
Amint arról már korábban hírt adtunk, 2015.
2015. május. 4.
A Magyar Közösség Pártja a szlovákiai oktatásügyben hozott negatív döntések, valamint a felvidéki magyarságra nézve hátrányos intézkedések kapcsán
2015. április. 29.
A Magyar Közösség Pártja a szlovákiai oktatásügyben hozott negatív döntések, valamint a felvidéki magyarságra nézve hátrányos intézkedések kapcsán
2015. április. 16.
A Most-Híd párt a hét elején egy előre beharangozott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szakértői elkészítették a kisebbségi kultúra finanszíroz
2015. március. 31.
A Magyar Közösség Pártja elutasítja az oktatásban dolgozók szakszervezete által indított kezdeményezést, amely a közoktatás finanszírozásának és ir
2015. március. 27.
Ismét elérkezett március vége, amikor Comenius, a népek tanítójának születésnapja alkalmából megemlékezünk a pedagógusokról és tisztelgünk munkájuk
2015. március. 25.
Az oktatási minisztérium a Tt. 245/2008.
2015. március. 9.
Február végén szinte az ország minden magyarok lakta régiójában örömmel állapították meg, hogy ha nem is rohamosan, de majdnem mindenhol emelkedett
2015. február. 18.
Hamvazószerdával véget ért a farsang, a mulatozás ideje.
2015. január. 15.
A hatályos jogszabály értelmében január 15-én megkezdődik az alapiskolai beiratkozások időszaka.
2014. augusztus. 28.
2014. február. 6.
2013. március. 18.
A Beszéljük meg című sorozatnak 2013. március 12-én a Szent Gellért Pasztorációs Központban két előadója volt.