Menyhárt József

megyei képviselő

Dunaszerdahelyen születtem 1976-ban. Nős vagyok: feleségemmel, és két lánygyermekünkkel a csallóközi Nyékvárkonyban élünk. 2002–2014 között képviselő voltam szülőfalumban, tanult hivatásom révén főleg az oktatás és a kultúra területén tevékenykedtem. 2013-tól mindmáig Nagyszombat megye képviselőjeként dolgozom. 2016-ban a Magyar Közösség Pártja országos elnökének választottak.

 

Tanulmányok:

  • 1999 – 2002: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar Nyelvészeti Doktori Program, PhD-képzés; sikeres disszertáció éve: 2008
  • 1997 – 1999: részképzés a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán
  • 1994 – 1999: Comenius Egyetem, Pozsony, Bölcsészettudományi Kar (magyar–német szak)
  • 1990 –1994: Magyar Tannyelvű Gimnázium Dunaszerdahely
  • 1982 – 1990: Magyar Tannyelvű Alapiskola, Nyékvárkony

Szakmai gyakorlat, foglalkozás:

  • 2004 –   Konstantín Egyetem (Nyitra), Közép-európai Tanulmányok Kara, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet
  • 2001 – Gramma Nyelvi Iroda (Dunaszerdahely)
  • 1999 – 2001: Galántai Magángimnázium

 Tagság:

  • 2010: Magyar Közösség Pártja
  • 2009: Arany A. László Polgári Társulás
  • 2002: Kempelen Farkas Társaság
  • 2001: Gramma Egyesület
  • 1999: Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport
  • 1991: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

Nyelvtudás:

  • magyar – anyanyelv
  • német – nagyon jól, aktívan (felsőfokú nyelvvizsga)
  • szlovák – nagyon jól, aktívan (érettségi vizsga)
  • angol – alapszint

Egyéb ismeretek:

  • PC alkalmazások: Windows XP (Word, Excel, PowerPoint); Macromedia Flash MX (weblapkészítő program);
  • QuarkXpress (kiadványszerkesztő program);
  • Adobe In Design CS (kiadványszerkesztő program);
  • “B” kategóriás jogosítvány
Profile picture for user menyhartjozsef
Születési időpont
1976
Foglalkozása
tanár, egyetemi adjunktus

Hírek

2018. április. 9.
Gratulálok az országgyűlési választások győztesének!
2018. március. 23.
Az aktuális politika helyzetről tájékoztatta ma Pozsonyban a sajtó képviselőit Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke, illetve Őry Péter,
2018. március. 15.
A Magyar Közösség Pártja mély megdöbbenéssel szemléli a kormánykoalíció pártjainak újabb pálfordulását.
2018. március. 14.
A Magyar Közösség Pártja a szlovákiai politikai ellenzék teljes értékű része, ezért üdvözli ezen erők alakuló együttműködését az esetleges előrehoz
2018. március. 13.
Meghallgatatott az emberek szava, megbukott a maffiakormány, új választásokra kerül sor.
2018. március. 12.
A Magyar Közösség Pártja a belügyminiszter tisztségéről való lemondását Robert Fico politikai hatalma megtartására irányuló elégtelen próbálkozásna
2018. február. 26.
A Magyar Közösség Pártja megrendülve fogadta a hírt, hogy meggyilkolták Ján Kuciak oknyomozó újságírót és jegyesét.
2018. február. 12.
Csáky Pál európai parlamenti képviselő, Kalmár Ferenc Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri b
2018. február. 6.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai hivatalos pozsonyi látogatása során ellátogatott a Magyar Közösség Pártja székházába, a
2018. január. 13.
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke egyértelműen megfogalmazta pártja céljait és irányultságát a Pátria Rádió Délidő c.
2017. december. 7.
Ma délelőtt Ipolynyéken átadták az óvoda felújított épületszárnyát. Ezt a magyar kormány óvodákat támogató programjával sikerült megvalósítani.
2017. november. 17.
Több ezer ember előtt szervezett megemlékezést a bársonyos forradalom 28. évfordulóján az ellenzék Pozsonyban.
2017. november. 16.
Huszonnyolc éve Csehszlovákiában is megbukott az a rendszer, amely az egyenlőség nevében megszüntette a szabadságot és a közösség nevében meg
2017. november. 14.
Mintegy 21,5 milliárd forintos forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsőde épül és…
2017. november. 10.
November 10-én, Budapesten tartja XVI. plenáris ülését a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). Az ülésen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is…
2017. november. 5.
A Magyar Közösség Pártjának központi kampánystábja Bős városában várta az eredményeket, majd azok ismeretében Menyhárt József MKP-elnök és
2017. október. 31.
2017. november 4-én megyei választásokat tartanak Szlovákiában. A Magyar Közösség Pártja számára a magyarlakta régiók fejlődése kiemelt fontosságú.
2017. október. 23.
Dunaszerdahelyen a diktatúrák áldozatainak emelt emlékmű előtt emlékeztek az 1956-os forradalomra.
2017. október. 16.
Nagymegyer városában a Pro Civis polgári társulás immár hetedik alkalommal szervezte meg az önkormányzati szabadegyetemet.
2017. október. 16.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter október 12-én az MKP meghívására a Tőketerebesi járásba látogatott, ennek kapcsán a Magyar Közösség…

Facebook bejegyzései

2017. október. 28.

99 éve kiáltották ki Csehszlovákiát. Az évfordulóhoz és az első republikához kissé ambivalens a felvidéki magyarság kötődése. Pátosz lengi körül a masaryki demokráciát, ami az 1945 utáni történelem, a kitelepítések és a kommunizmus optikáján keresztül nézve valóban aranykornak tűnhetett. Ám ne feledjük, 99 éve Csehszlovákia a magyarság nemzeti önrendelkezésének megtagadásával jöhetett létre, csak így kerülhetett az új országba akarata ellenére közel egymilliónyi magyar ember, a mi őseink.

99 éve kényszerült kisebbségbe a magyarság itthon, a saját otthonában. Marasyk oldalán pedig egy bizonyos Edvard Beneš is országalapító volt, aki negyedszázaddal később magyarok százezreit tette otthontalanná.

2017. október. 27.

Barcelona és Madrid esete mutatja, hogy milyen az, amikor a többség nem hajlandó meghallgatni a kisebbséget. Amikor a kisebbségi közösség úgy érzi, ráfizet az egységre.

Elszakadni vagy egyben maradni? Nincs egyértelmű, minden helyzetre érvényes válasz, mivel nincs két egyforma eset. A spanyolok évtizedeken keresztül durván elnyomták a katalánokat, aztán Barcelona széleskörű autonómiát harcolt ki magának - olyat, amiről mi, felvidéki magyarok csak álmodhatunk.

A szemünk előtt zajló ibériai válság tanulságai: a kisebbségi közösségnek ambiciózusnak kell lennie, a többségnek pedig a kommunikációra kell törekednie, s olyan helyzetet teremteni, amellyel mindenki elégedett.

A mi céljaink változatlanok: a magyarságnak erősebb érdekérvényesítésre és önkormányzatiságra van szüksége. Nem elszakadásra, hanem arra, hogy ügyeinket mi tudjuk intézni. Azért, hogy megmaradjunk és fejlődjünk.

2017. október. 27.

Rusko-ügy: tipikus szlovák igazságszolgáltatás.

Valaki 1997-ben megrendel egy gyilkosságot, erről legkésőbb 2014-ben tudomást szerez a rendőrség, amely 2017-ben végre nyomozni kezd. Egy egykori befolyásos ember ellen, aki a 90-es években tévévezér, a 2000-es években pártelnök és miniszter volt. Ma már egy senki, befolyás nélkül. Így végre rács mögé is kerülhet...

Minden kornak megvannak a maga szélhámosai, Bašternákjai, Kaliňákjai. A gond az, hogy nálunk a rendőrség és az igazságszolgátaltás csak akkor nyúl hozzájuk, amikor az elkövetők már semmilyen befolyással nem bírnak és semmilyen hatalmasságot nem veszélyeztetnek csiripelésükkel.

2017. október. 26.
2017. október. 26.
2017. október. 26.

Környezetrombolás, pusztítás, hatalmi arrogancia, magyarellenesség!

A kormány a bősi vízerőmű átadásának 25. évfordulóját ünnepelte. Nekünk, magyaroknak nincs okunk az ünneplésre. A bősi vízerőmű egyszerre volt a csallóköziek véleményével és a természettel nem törődő kommunista rendszer megalomán beruházása, valamint a magyarokkal szembeni szlovák soviniszta politika projektje.

371 164 – az erőmű átadása óta ennyi hajó ment át a zsiliprendszeren. Az ünneplők összeszámolták azt is, hány tonna árut mozgattak meg. De azt ki fogja számba venni, mennyi fát kellett kivágni, hány hektárnyi értékes és pótolhatatlan természeti területet kellett tönkretenni azért, hogy megépüljön a kommunisták és Mečiar nagy álma?

Örömünket lelhetjük a pusztításban? Ne tegyük!

2017. október. 23.

‘56 emlékezete Dunaszerdahelyen