November 10-én, Budapesten tartja XVI. plenáris ülését a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). Az ülésen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is. A Felvidékről a Magyar Közösség Pártja küldöttségeként Menyhárt József elnök és Őry Péter OT-elnök is ott vannak a tanácskozás résztvevői között.

Az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni – mondta Orbán Viktor. A kormányfő felidézte közelmúltbeli kolozsvári szavait, miszerint “a Kárpát-medencében a jövőt magyar nyelven írják”. Hangsúlyozta, hogy ez egy kormányzati szándékot kifejező mondat, a Kárpát-medencére ugyanis úgy tekintenek, mint a magyar nemzet és a kultúra kiteljesedésének tere.

.

.