A Magyar Közösség Pártja a belügyminiszter tisztségéről való lemondását Robert Fico politikai hatalma megtartására irányuló elégtelen próbálkozásnak tartja.

A felvidéki magyarok és Szlovákia többi jóérzésű polgárának megítélése szerint Robert Kaliňák már a Malina Hedvig elleni gyalázatos eljárásánál kiírta magát a tisztességes emberek sorából. A belügyminiszter személyével kapcsolatban azóta nyilvánosságra került számos botrányos ügy - különös tekintettel a súlyos euró milliókra rúgó adócsalásokban játszott szerepére - ezek már csak megerősítették, hogy nincs helye a szlovákiai közéletben. A kettős gyilkosság után felszínre került legújabb információk szerint pedig már teljesen nyilvánvaló, hogy a bűnüldöző szervek sok esetben inkább a bűnözők érdekeit  szolgálták és védték, mint a polgárokét. Kaliňák tízéves belügyminiszterségének leghitelesebb mérlege, hogy az európai országok közül Szlovákiában a legnagyobb a bizalmatlanság a rendőrség irányában. 

Kaliňák (volt) belügyminiszter egy fontos építőeleme annak a korrupt, bűnszervezeteknek teret engedő hatalomnak, amelyek ellen a biztonságos és nyugodt életet akaró polgárok többsége, az utcán tüntető tízezrek fellépnek. Ha Kaliňák helyére ez a hatalom odateszi egy másik építőkockáját, az semmin sem változtat. Ezért követelik az utcán tízezrek, ezért kívánják az országban milliók, ezért követeli az MKP is: Fico és kormánya távozzon!  

Menyhárt József,
az MKP elnöke