Menyhárt József

megyei képviselő

Dunaszerdahelyen születtem 1976-ban. Nős vagyok: feleségemmel, és két lánygyermekünkkel a csallóközi Nyékvárkonyban élünk. 2002–2014 között képviselő voltam szülőfalumban, tanult hivatásom révén főleg az oktatás és a kultúra területén tevékenykedtem. 2013-tól mindmáig Nagyszombat megye képviselőjeként dolgozom. 2016-ban a Magyar Közösség Pártja országos elnökének választottak.

 

Tanulmányok:

  • 1999 – 2002: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar Nyelvészeti Doktori Program, PhD-képzés; sikeres disszertáció éve: 2008
  • 1997 – 1999: részképzés a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán
  • 1994 – 1999: Comenius Egyetem, Pozsony, Bölcsészettudományi Kar (magyar–német szak)
  • 1990 –1994: Magyar Tannyelvű Gimnázium Dunaszerdahely
  • 1982 – 1990: Magyar Tannyelvű Alapiskola, Nyékvárkony

Szakmai gyakorlat, foglalkozás:

  • 2004 –   Konstantín Egyetem (Nyitra), Közép-európai Tanulmányok Kara, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet
  • 2001 – Gramma Nyelvi Iroda (Dunaszerdahely)
  • 1999 – 2001: Galántai Magángimnázium

 Tagság:

  • 2010: Magyar Közösség Pártja
  • 2009: Arany A. László Polgári Társulás
  • 2002: Kempelen Farkas Társaság
  • 2001: Gramma Egyesület
  • 1999: Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport
  • 1991: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

Nyelvtudás:

  • magyar – anyanyelv
  • német – nagyon jól, aktívan (felsőfokú nyelvvizsga)
  • szlovák – nagyon jól, aktívan (érettségi vizsga)
  • angol – alapszint

Egyéb ismeretek:

  • PC alkalmazások: Windows XP (Word, Excel, PowerPoint); Macromedia Flash MX (weblapkészítő program);
  • QuarkXpress (kiadványszerkesztő program);
  • Adobe In Design CS (kiadványszerkesztő program);
  • “B” kategóriás jogosítvány
Profile picture for user menyhartjozsef
Születési időpont
1976
Foglalkozása
tanár, egyetemi adjunktus

Hírek

2018. április. 9.
Gratulálok az országgyűlési választások győztesének!
2018. március. 23.
Az aktuális politika helyzetről tájékoztatta ma Pozsonyban a sajtó képviselőit Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke, illetve Őry Péter,
2018. március. 15.
A Magyar Közösség Pártja mély megdöbbenéssel szemléli a kormánykoalíció pártjainak újabb pálfordulását.
2018. március. 14.
A Magyar Közösség Pártja a szlovákiai politikai ellenzék teljes értékű része, ezért üdvözli ezen erők alakuló együttműködését az esetleges előrehoz
2018. március. 13.
Meghallgatatott az emberek szava, megbukott a maffiakormány, új választásokra kerül sor.
2018. március. 12.
A Magyar Közösség Pártja a belügyminiszter tisztségéről való lemondását Robert Fico politikai hatalma megtartására irányuló elégtelen próbálkozásna
2018. február. 26.
A Magyar Közösség Pártja megrendülve fogadta a hírt, hogy meggyilkolták Ján Kuciak oknyomozó újságírót és jegyesét.
2018. február. 12.
Csáky Pál európai parlamenti képviselő, Kalmár Ferenc Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri b
2018. február. 6.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai hivatalos pozsonyi látogatása során ellátogatott a Magyar Közösség Pártja székházába, a
2018. január. 13.
Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke egyértelműen megfogalmazta pártja céljait és irányultságát a Pátria Rádió Délidő c.
2017. december. 7.
Ma délelőtt Ipolynyéken átadták az óvoda felújított épületszárnyát. Ezt a magyar kormány óvodákat támogató programjával sikerült megvalósítani.
2017. november. 17.
Több ezer ember előtt szervezett megemlékezést a bársonyos forradalom 28. évfordulóján az ellenzék Pozsonyban.
2017. november. 16.
Huszonnyolc éve Csehszlovákiában is megbukott az a rendszer, amely az egyenlőség nevében megszüntette a szabadságot és a közösség nevében meg
2017. november. 14.
Mintegy 21,5 milliárd forintos forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsőde épül és…
2017. november. 10.
November 10-én, Budapesten tartja XVI. plenáris ülését a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). Az ülésen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is…
2017. november. 5.
A Magyar Közösség Pártjának központi kampánystábja Bős városában várta az eredményeket, majd azok ismeretében Menyhárt József MKP-elnök és
2017. október. 31.
2017. november 4-én megyei választásokat tartanak Szlovákiában. A Magyar Közösség Pártja számára a magyarlakta régiók fejlődése kiemelt fontosságú.
2017. október. 23.
Dunaszerdahelyen a diktatúrák áldozatainak emelt emlékmű előtt emlékeztek az 1956-os forradalomra.
2017. október. 16.
Nagymegyer városában a Pro Civis polgári társulás immár hetedik alkalommal szervezte meg az önkormányzati szabadegyetemet.
2017. október. 16.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter október 12-én az MKP meghívására a Tőketerebesi járásba látogatott, ennek kapcsán a Magyar Közösség…

Facebook bejegyzései

2019. június. 27.

Ellenzéki kerekasztal Pozsonyban Zlatica Kušnírová meghívására

2019. június. 26.

Akinek ilyenek a barátai…

…mint Andrej Danko, annak nincs szüksége ellenfelekre. Az SNS a himnusztörvénnyel megalázta a magyarságot és saját koalíciós partnerét, a nyelvtörvény módosításának elutasításával pedig ismét megmutatta, mennyire tartja partnernek és egyenrangú állampolgárnak a magyarokat. Semennyire.

Sajnos egy ellenzéki képviselőnek kell benyújtania azt, amit már régen meg kellett volna oldani, akár koalíciós szinten, ami a magyar képviselőknek eddig eszükbe sem jutott, és amit sajnos a koalíciós ismét el fog kaszálni.

https://ma7.sk/kozelet/danko-az-allamnyelvtorveny-modositasa-nem-mehet-…

2019. június. 25.

Újabb parlamenti bohózat

Pfundtner Edit alkotmánybíró-jelölt. Ennyire futotta... A képviselőknek ugyanis öt jelöltet kellett volna megválasztaniuk, sokadszorra próbálkoztak a mutatvánnyal, de csak egy jött össze.

A parlamenti többséget adó kormánykoalíció képviselői totálisan felelőtlenül viselkednek: úgy tesznek, mintha már semmi sem érdekelné őket... Az Alkotmánybíróság február óta nem tud normálisan működni, a képviselők viszont magasról tesznek saját alkotmányos kötelességükre.

2019. június. 19.

A Független Magyarország Napján

2019. június. 19.

Johanna lányunk elballagott az óvodából: szeptembertől irány a nyékvárkonyi Móra Ferenc Alapiskola:-)

2019. június. 19.

Új pártok régi szereplőkkel

A volt államfő pártot alapít, az Egyszerű Emberek egy része távozik. Átalakulóban a szlovák pártpaletta, két vastörvény viszont továbbra is érvényes:

1. a felvidéki magyarság érdekeit csak azok tudják képviselni, akik közülünk valók, ismernek és értenek minket - kisebbségben az etnikai politizálásnak nincs alternatívája;

2. nekünk nem velük, hanem saját közösségünk rendbetételével és összefogásával kell foglalkozunk.

Kiska, Remišová vagy Matovič partner lehet a későbbiekben. Ha viszont nem lesz parlamenti magyar érdekképviselet, Kiska, Remišová vagy Matovič sem segít rajtunk.

2019. június. 17.

Sok sikert a munkádhoz Dávid!