Őry Péter

polgármester

Családfő, polgármester és nyelvhasználati aktivista vagyok. Egy csallóközi magyar, akinek fontos a közössége, a szülőföldje, olyan ember, aki érez, szurkol, aggódik és tanulva a saját hibáiból  igyekszik a világot jobbá tenni.

 

Iskolai végzettsége:
2002 – 2004: Nagyszombati UCM, Tömegtájékoztatási Kar, tömegtájékoztatási szak, mesterképzés (Mgr.)
1999 – 2002: Nagyszombati UCM, Tömegtájékoztatási Kar tömegtájékoztatási szak (Bc.)
1986 – 1990: Közgazdasági Szakközépiskola, Pozsony

Szakmai pályafutása:
2006 – Csallóközcsütörtök polgármestere
2000 – 2006 Képviselői asszisztens
1999 – 2003 Új Kézfogás Közalapítvány projektmenedzsere
1998 – 2006 A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Polgári Társulás irodavezetője
1998 – 2002 A Gyermek és Ifjúsági Alap elnökségének tagja
1994 – 1998 Együttélés Politikai Mozgalom – pénzügyes
1994 – 1998 A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Alapítvány irodavezetője
1994 – 2002 Önkormányzati képviselő
1992 – 1993 Somorjai Körzeti Hivatal, kisiparosok osztálya
1990 – 1992 Jendonta F.Sz. Dunaszerdahely

Egyéb tevékenysége:
2011 – a Rákóczi Szövetség Ellenőrző Bizottságának tagja
2010 – a Pro Civis polgári társulás elnöke
2002 – 2010 a Pro Civos polgári társulás tagja
2006 – 2010 a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány (Budapest) kurátora
2002 – 2010 a Szabad Szó Alapítvány kuratóriumának elnöke
2000 – 2003 a Magyar Ifjúsági Konferencia tagja
1999 – 2002 a madarászi nyári szabadegyetemek főszervezője
1998 – 2003 a Magyar Ifjúsági Közösség alapító-elnöke

Profile picture for user orypeter
Születési időpont
1972

Hírek

2018. április. 10.
Az Európai Néppárt április 9-10-én tartotta soron következő politikai gyűlését Brüsszelben.
2018. március. 23.
Az aktuális politika helyzetről tájékoztatta ma Pozsonyban a sajtó képviselőit Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke, illetve Őry Péter,
2018. március. 18.
Nem is olyan régen, 2006-ban történt, hogy a Fletó becenévre hallgató magyar miniszterelnök Őszödön, zártkörű rendezvényen
2018. március. 11.
Az elmúlt napok politikai viharában a kormánykoalíció pártjai a válságból kivezető utat keresik, közben olyanok, mint a hánykódó hajótöröttek a nyí
2018. február. 1.
Söpörjön mindenki a saját háza előtt, tartja a régi mondás. Kár, hogy a közlekedésügyi tárcánál valahogy nem ismerik ezt a szólást.
2017. december. 13.
Valószínűleg mindenkinek nekiszegezték már az obligát kérdést a t
2017. november. 10.
November 10-én, Budapesten tartja XVI. plenáris ülését a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). Az ülésen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is…
2017. november. 5.
A Magyar Közösség Pártjának központi kampánystábja Bős városában várta az eredményeket, majd azok ismeretében Menyhárt József MKP-elnök és
2017. október. 17.
Őry Péter: Ki ne ismerné a goebbelsi hazugságot: A sokszor elmondott hazugság igazsággá válik. Ha sokszor leírjuk és elmondjuk, naponta elszajkózzuk…
2017. október. 16.
Nagymegyer városában a Pro Civis polgári társulás immár hetedik alkalommal szervezte meg az önkormányzati szabadegyetemet.
2017. október. 9.
Csörög a telefon, a vonalban a kulturális minisztérium hivatalnoka. Figyelmeztet, hogy késünk a válasszal a legutóbbi felszólításukra.
2017. október. 4.
Akárhogy is nézem, októbert mutat a naptár, és a felvidéki magyar kultúrára szánt szlovákiai támogatások még mindig nem találták meg maradéktalanul
2017. szeptember. 11.
Csallóközcsütörtök polgármestereként megszokhattam, hogy a szlovák kulturális minisztérium illetékes osztálya – amelynek talán inkább a kultúrával
2017. augusztus. 19.
A tavalyi kormányalakítás óta eltelt másfél évben mást sem hallottunk, mint hogy ennek a kormánynak nincs alternatívája.
2017. augusztus. 1.
Időnként keresztrejtvényt fejtek. Az egyiknek a megoldása: a gondolkodás nehéz munka, talán ezért gyakorolják annyira kevesen.
2017. július. 14.
Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke is résztvevője volt a Gombaszögi Nyári Tábor azon mai fórumának, amelyet a Gombaszögi Nyári Tá
2017. július. 9.
Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke, Horony Ákos és Lancz Attila jogászokkal az V.
2017. június. 29.
Nemrég (Szlovákul mutogatni címmel) kifogásoltam, hogy a szlovák parlament elfogadta az ún.
2017. június. 21.
Tovább zajlik a „Szlovákiában szlovákul“ politika gyakorlata és tartalommal való megtöltése.
2017. május. 30.
Az Európai Bizottság új szabályokat készít elő, amelyek ismét a közúti szállítmányozást fogják szabályozni.