Őry Péter

polgármester

Családfő, polgármester és nyelvhasználati aktivista vagyok. Egy csallóközi magyar, akinek fontos a közössége, a szülőföldje, olyan ember, aki érez, szurkol, aggódik és tanulva a saját hibáiból  igyekszik a világot jobbá tenni.

 

Iskolai végzettsége:
2002 – 2004: Nagyszombati UCM, Tömegtájékoztatási Kar, tömegtájékoztatási szak, mesterképzés (Mgr.)
1999 – 2002: Nagyszombati UCM, Tömegtájékoztatási Kar tömegtájékoztatási szak (Bc.)
1986 – 1990: Közgazdasági Szakközépiskola, Pozsony

Szakmai pályafutása:
2006 – Csallóközcsütörtök polgármestere
2000 – 2006 Képviselői asszisztens
1999 – 2003 Új Kézfogás Közalapítvány projektmenedzsere
1998 – 2006 A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Polgári Társulás irodavezetője
1998 – 2002 A Gyermek és Ifjúsági Alap elnökségének tagja
1994 – 1998 Együttélés Politikai Mozgalom – pénzügyes
1994 – 1998 A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Alapítvány irodavezetője
1994 – 2002 Önkormányzati képviselő
1992 – 1993 Somorjai Körzeti Hivatal, kisiparosok osztálya
1990 – 1992 Jendonta F.Sz. Dunaszerdahely

Egyéb tevékenysége:
2011 – a Rákóczi Szövetség Ellenőrző Bizottságának tagja
2010 – a Pro Civis polgári társulás elnöke
2002 – 2010 a Pro Civos polgári társulás tagja
2006 – 2010 a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány (Budapest) kurátora
2002 – 2010 a Szabad Szó Alapítvány kuratóriumának elnöke
2000 – 2003 a Magyar Ifjúsági Konferencia tagja
1999 – 2002 a madarászi nyári szabadegyetemek főszervezője
1998 – 2003 a Magyar Ifjúsági Közösség alapító-elnöke

Profile picture for user orypeter
Születési időpont
1972

Hírek

2016. április. 30.
Csütörtök óta feltehetjük a kérdést: ki képviseli a pozsonyi törvényhozásban a szlovákiai magyarok érdekeit?
2016. április. 26.
Az új szlovák kormánykoalíció (Smer-SD–SNS–Most-Híd–Sieť) nyilvánosságra hozta a következő négy évre vonatkozó kormányprogramját.
2016. április. 21.
Megszületett, és már elérhető az elkövetkező négy év kormányzati politikáját befolyásoló program, a „kormányprogram”.
2016. április. 12.
Az mondja az ország törvényhozásának újdonsült – már cukisodott – nemzeti elnöke: egyetért azzal, hogy a kisebbségek a kulturális támogatások felha
2016. április. 11.
Az MKP pozsonyi székházában tartott sajtótájékoztatón ismertették az MKP által októberben indított aláírásgyűjtés eredményét, majd a petíciós íveke
2016. április. 8.
Sokat foglalkoztunk a témával, és Pro Civis polgári társulásunk az utóbbi időben konkrét elemzésekkel szemléltette, hogy Szlovákia déli, magyarok l
2016. április. 4.
Becsület, jellem, tisztesség, adott szó.
2016. február. 29.
Az MKP pozsonyi székházában Őry Péter önkormányzati alelnök és Forró Krisztián kampányfőnök tájékoztatták a sajtót az októberben indított petíciós
2016. február. 18.
Komáromban mutatták be az első külhoni magyar törvénytárat, amely a szlovákiai törvények magyar fordítását tartalmazza. A 2016.
2016. február. 16.
A szlovákiai háztartások zöme már kézhez kapta a március 5-ei parlamenti választásról szóló értesítést.
2016. február. 6.
Már kézhez kaptuk, vagyis: minden háztartás megkapta a parlamenti választásokon magukat megmérettető pártok-mozgalmak jelöltlistáit.
2016. január. 29.
Decemberben jelent meg a Szlovák Pénzügyminisztérium honlapján a községek kormányzati támogatásáról szóló kimutatás (Zoznam dotácií poskytnutých po
2016. január. 27.
 
2016. január. 20.
Javában tart a farsang, mulat a polgár. A szlovenszkói magyar is. Már ha van kedve hozzá ezekben a terhes időkben.
2015. december. 18.
Székely Nemzeti Tanács kontra Európai Bizottság
2015. november. 19.
Az MKP petíciója a migránsok befogadását szabályozó kvóták ellen és a helyi népszavazások eredményének kötelező érvényűvé tétele érdekében nagy
2015. november. 11.
Tíz évi készülődés után megszületett végre a szlovák főváros ún. integrált közlekedési rendszere.
2015. október. 29.
Nyilvánvaló, hogy az Európai Unió vezetése nem tud mit kezdeni a kontinensre zúduló vándoráradattal.
2015. október. 8.
(Őry Péter beszéde Nyárasdon, a vértanúkra emlékezve) „…a legnagyobb szigorúság
2015. október. 6.
Vox populi, vox Dei – a nép szava isten szava. Érvénye megkérdőjelezhetetlen a magukat demokratikusnak nevező társadalmakban.