Őry Péter

polgármester

Családfő, polgármester és nyelvhasználati aktivista vagyok. Egy csallóközi magyar, akinek fontos a közössége, a szülőföldje, olyan ember, aki érez, szurkol, aggódik és tanulva a saját hibáiból  igyekszik a világot jobbá tenni.

 

Iskolai végzettsége:
2002 – 2004: Nagyszombati UCM, Tömegtájékoztatási Kar, tömegtájékoztatási szak, mesterképzés (Mgr.)
1999 – 2002: Nagyszombati UCM, Tömegtájékoztatási Kar tömegtájékoztatási szak (Bc.)
1986 – 1990: Közgazdasági Szakközépiskola, Pozsony

Szakmai pályafutása:
2006 – Csallóközcsütörtök polgármestere
2000 – 2006 Képviselői asszisztens
1999 – 2003 Új Kézfogás Közalapítvány projektmenedzsere
1998 – 2006 A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Polgári Társulás irodavezetője
1998 – 2002 A Gyermek és Ifjúsági Alap elnökségének tagja
1994 – 1998 Együttélés Politikai Mozgalom – pénzügyes
1994 – 1998 A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Alapítvány irodavezetője
1994 – 2002 Önkormányzati képviselő
1992 – 1993 Somorjai Körzeti Hivatal, kisiparosok osztálya
1990 – 1992 Jendonta F.Sz. Dunaszerdahely

Egyéb tevékenysége:
2011 – a Rákóczi Szövetség Ellenőrző Bizottságának tagja
2010 – a Pro Civis polgári társulás elnöke
2002 – 2010 a Pro Civos polgári társulás tagja
2006 – 2010 a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány (Budapest) kurátora
2002 – 2010 a Szabad Szó Alapítvány kuratóriumának elnöke
2000 – 2003 a Magyar Ifjúsági Konferencia tagja
1999 – 2002 a madarászi nyári szabadegyetemek főszervezője
1998 – 2003 a Magyar Ifjúsági Közösség alapító-elnöke

Profile picture for user orypeter
Születési időpont
1972

Hírek

2019. április. 5.
A felségjelekkel mindig gond van Szlovákiában.
2019. április. 4.
A Magyar Közösség Pártja elfogadhatatlannak tartja a külföldi ország himnuszának eléneklésével kapcsolatos törvényt.
2019. március. 25.
Jó is, rossz is. Gyakran érzi így az ember, ha alaposabban a dolgok mélyére néz.
2019. március. 23.
A szlovákiai köztársasági elnökválasztás két fordulója között Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke a Pátria Rádió stúdióvendége volt. 
2019. március. 11.
Szlovákia választásokra készül, március 16-án kerül sor a köztársaságielnök-választás első fordulójára.
2019. február. 15.
Hogy megáll-e a világ, ha egy időre alkotmánybírák és teljes létszámú alkotmánybíróság nélkül marad az ország,
2018. december. 7.
(Avagy: hogyan derüljön ki, hogy roma /származású/ vagy…)
2018. november. 13.
Az önkormányzati választásokat értékelte a Magyar Közösség Pártja.
2018. október. 24.
(Egyetemen ezért úgy vágnának ki a vizsgáról, hogy csak!)
2018. október. 12.
Ma már csak az idősebb generáció tajgainak emlékezetében élnek az ötvenes évek, az időszak, amikor bekösz
2018. szeptember. 14.
Emlékeznek még a hosszú kések éjszakájára?
2018. augusztus. 14.
Megint igazolódik a közhely (vagy a népi bölcsesség?): lámpa alatt van a legsötétebb… Sötétebb már csak egy koalíciós kormányban lehet.
2018. július. 21.
A magyar nyelvhasználatra megoldásokat, nem pedig kifogásokat kell találnia a szlovák kormánynak – jelentette ki Őry Péter, a Magyar Közöss
2018. június. 28.
Furcsa, akár a törvényeket megkerülő úton biztosíthatják az autópálya építéséhez szükséges kavicsot – figyelmeztetett err
2018. május. 31.
„Dübörög a gondmentes” együttélés a Felső-Csallóközben (is).
2018. május. 29.
Május 25-én életbe lépett az Európai Unió kötelező rendelete a személyi adatok védelméről.
2018. május. 24.
A közmédiáról szóló törvény szerint az országon belül a nemzetiségi és etnikai összetételnek megfelelően kell sugárzási időt biztosítani a kisebbsé
2018. május. 22.
Bele lehet szeretni a politikába, ha még oly utálatos, szennyes, maffiás, úri huncutság is… Államfőnk is úgy ké
2018. április. 27.
Az alapiskolai beíratások hónapjában, az óvodai beíratások kellős közepén sokan feszegetik a kérdést: mit ér az anyanyelvünk.
2018. április. 13.
Ekézi Magyarországot az Európai Parlament LIBE bizottsága. Várható volt.