Őry Péter

polgármester

Családfő, polgármester és nyelvhasználati aktivista vagyok. Egy csallóközi magyar, akinek fontos a közössége, a szülőföldje, olyan ember, aki érez, szurkol, aggódik és tanulva a saját hibáiból  igyekszik a világot jobbá tenni.

 

Iskolai végzettsége:
2002 – 2004: Nagyszombati UCM, Tömegtájékoztatási Kar, tömegtájékoztatási szak, mesterképzés (Mgr.)
1999 – 2002: Nagyszombati UCM, Tömegtájékoztatási Kar tömegtájékoztatási szak (Bc.)
1986 – 1990: Közgazdasági Szakközépiskola, Pozsony

Szakmai pályafutása:
2006 – Csallóközcsütörtök polgármestere
2000 – 2006 Képviselői asszisztens
1999 – 2003 Új Kézfogás Közalapítvány projektmenedzsere
1998 – 2006 A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Polgári Társulás irodavezetője
1998 – 2002 A Gyermek és Ifjúsági Alap elnökségének tagja
1994 – 1998 Együttélés Politikai Mozgalom – pénzügyes
1994 – 1998 A Demokratikus és Nyitott Társadalomért Alapítvány irodavezetője
1994 – 2002 Önkormányzati képviselő
1992 – 1993 Somorjai Körzeti Hivatal, kisiparosok osztálya
1990 – 1992 Jendonta F.Sz. Dunaszerdahely

Egyéb tevékenysége:
2011 – a Rákóczi Szövetség Ellenőrző Bizottságának tagja
2010 – a Pro Civis polgári társulás elnöke
2002 – 2010 a Pro Civos polgári társulás tagja
2006 – 2010 a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány (Budapest) kurátora
2002 – 2010 a Szabad Szó Alapítvány kuratóriumának elnöke
2000 – 2003 a Magyar Ifjúsági Konferencia tagja
1999 – 2002 a madarászi nyári szabadegyetemek főszervezője
1998 – 2003 a Magyar Ifjúsági Közösség alapító-elnöke

Profile picture for user orypeter
Születési időpont
1972

Hírek

2015. október. 1.
A határon túli, így a felvidéki magyarság elmúlt évtizedeire is jellemző alaptézisünk lett a megmaradásért vívott küzdelem.
2015. szeptember. 21.
Jobbról - balról ömlik ránk a bevándorlással kapcsolatos hírfolyam.
2015. szeptember. 16.
Amióta az Európai Unióhoz csatlakoztunk mi, Kelet-Közép – Európa népei, szinte egyetlen leckére ébredünk minden reggel: megfelelni az uniós normákn
2015. július. 24.
Pécs város önkormányzata az idén immár ötödik alkalommal hirdette meg a Magyarok Kenyere eseményt, amely a nemzeti összetartozás méltó jelképe lett
2015. július. 20.
Tévedés ne essék: minden tiszteletem az önkéntes tűzoltóké, akik tulajdonképpen civilként, második műszakban, szabad idejüket áldozva űzik nemes hi
2015. július. 12.
A Martosi Szabadegyetem zárófóruma közösségünk legégetőbb és legaktuálisabb problémakörének feltárásával zajlott.
2015. június. 23.
A szlovák kormány 4. jelentése a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának alkalmazásáról
2015. június. 16.
Javában zajlanak „Beszéljük meg!” vitafórumaink, melyek keretében a Magyar Közösség Pártja bemutatja „A szlovákiai magyar közösség megmaradásnak és
2015. május. 20.
A magyar nyelvi környezetben az osztrák Opus dalából általában azt hallottuk, hogy „levelet kaptam lájf”.
2015. április. 14.
A Most-Híd legújabb ötletével kampánytémává minősítené a kisebbségi kultúra támogatását
2015. április. 13.
Tisztel Hölgyeim és Uraim, tisztelt emlékezők!
2015. március. 30.
Megszületett végre az új hulladéktörvény, amelyet Peter Žiga környezetvédelmi miniszter a huszonegyedik század törvényének nevezett.
2015. március. 17.
A 21. század törvénye így nevezte a hamarosan megszülető hulladéktörvényt Peter Žiga környezetvédelmi miniszter.
2015. január. 12.
Megszokhattuk, hogy Szlovákiában értelmetlen előírások és törvények nehezítik meg a normális életet.
2014. december. 2.
A törvény értelmében a november 15-ei helyhatósági választásokat követően harminc napon belül meg kell tartani a képviselő-testületek alakuló ülésé
2014. október. 11.
Bár az Európai Unió 2014–2020 közötti költségvetése jelentősen csökkent, a közép-kelet-európai országok többsége (Csehországot leszámítva) a követk
2014. szeptember. 25.
A Magyar Közösség Pártja már többször rámutatott, hogy az egyes községek településfejlesztési támogatását „politikamentes” célként kell megfogalmaz