Szigeti László

Az MKP Országos Elnöksége tagja, megyei képviselő

Tanárként, iskolaigazgatóként kezdtem dolgozni. 25 éve parlamenti, megyei vagy helyi képviselőként, illetve az oktatási minisztérium tisztségviselőjeként szolgáltam a felvidéki magyar közösséget. Harcoltam az alternatív oktatás bevezetése ellen, a Mária Valéria híd újjáépítéséért, a Selye János Egyetem létrehozásáért, valamint a Párkányba tervezett környezetkáros hulladékégető felépítése ellen.

 

Tanulmányok: Comenius Egyetem Pozsony, 1981
matematika – földrajz szakos középiskolai tanár
Selye Gimnázium Komárom, 1976
Foglalkozás: tanár

Családi állapot: nős, 2 gyermek

Munkahelyek:
Nyitra megyei képviselő, 2013-tól
Párkány város MKP-s önkormányzati képviselője 2010-től
Parlamenti képviselő, 2006-2010
Oktatási Minisztérium – miniszter, 2006
Oktatási Minisztérium- államtitkár, 1998-2006
Parlamenti képviselő , 1994-1998
Párkányi Gimnázium – igazgató, 1990-1995
Párkányi Gimnázium – tanár, 1981-1989

Politikai és közéleti funkciók:
A Magyar Közösség Pártja OT elnöke 2012 – 1016
A Selye János Egyetem igazgatótanácsának tagja 2010 – 2016
A parlament Oktatási tudományos, sport és ifjúsági bizottságának alelnöke, 2006-2010
A Pázmány Péter Alapítvány kuratóriumi tagja, 2004-2010
A Selye János Egyetem igazgatótanácsának elnöke, 2004-2010
A kormányközi szlovák-magyar kisebbségi vegyes bizottság alelnöke, 2000-2006
A kormányközi szlovák-magyar oktatási vegyes bizottság elnöke, 2000-2006
A Magyar Koalíció Pártja oktatási és kulturális alelnöke, 1998-2012
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke, 1998-2002
A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke, 1996-1998

Érdeklődési kör: sport, utazás, irodalom, szőlészet, borászat

Szigeti László
Születési időpont
1957

Hírek

2016. május. 19.
Szlovákia legnépszerűbb politikusa, aki egy héttel az idei parlamenti választások után bejelentette, hogy a MOST-HID kormányra lép a SMER, SNS és S
2015. december. 7.
Lemondtam a Magyar Közösség Pártja parlamenti listáján való jelölésemről.
2015. november. 4.
Harmincnégy éve élek Párkányban, ebben a gyönyörű környezetben fekvő Duna parti kisvárosban.
2015. október. 12.
A hétfői Új Szó több írásban is foglalkozik az MKP önkormányzati koncepciójának strasbourgi ismertetésével, amelyet múlt héten csütörtökön mutatott
2015. október. 2.
Az iskoláink megvédése érdekében tartott komáromi tiltakozó nagygyűlés óta egyre több ember és főleg szakember keresi a megoldást, hogyan is lehetn
2015. augusztus. 25.
Néhány nap múlva kezdődik az új tanév, a tanulók és pedagógusok számára az új kihívások ideje.
2015. június. 8.
Június 4-én ismét megemlékeztünk a trianoni tragédiáról, a magyar törvényhozásnak köszönhetően immáron a Nemzeti Összetartozás Napján.
2015. május. 23.
Szigeti László, az MKP Nyitra megyei képviselője Érsekújvár polgármesterével, Kleint Ottokárral tárgyalt a városban működő Pázmány Péter Magyar Tan
2015. május. 22.
Kihelyezett ülést tartott Párkányban Nyitra megye idegenforgalmi és külkapcsolatok bizottsága.
2015. március. 25.
A Magyar Közösség Pártja tiltakozását fejezi ki az Érsekkétyi Egyházi Alapiskola létezését és jövőjét veszélyeztető helyi képviselőtestületi és pol
2015. február. 17.
A kezdeményezők a "Családról" szóló referendumnak nevezték el azt a február 7-ei népszavazást, mely Szlovákiában sorrendben a 8., egyben a 7.
2015. január. 21.
Volt időszak, amikor honi magyar tanítási nyelvű iskoláink legnagyobb hátráltatója maga az oktatási minisztérium volt.
2015. január. 8.
Még fel sem ocsúdtunk a szilveszteri mámorból, máris világossá vált, hogy a SMER megkezdte választási kampányát a 2016-os parlamenti megmérettetésr
2014. szeptember. 12.