Szigeti László

Az MKP Országos Elnöksége tagja, megyei képviselő

Tanárként, iskolaigazgatóként kezdtem dolgozni. 25 éve parlamenti, megyei vagy helyi képviselőként, illetve az oktatási minisztérium tisztségviselőjeként szolgáltam a felvidéki magyar közösséget. Harcoltam az alternatív oktatás bevezetése ellen, a Mária Valéria híd újjáépítéséért, a Selye János Egyetem létrehozásáért, valamint a Párkányba tervezett környezetkáros hulladékégető felépítése ellen.

 

Tanulmányok: Comenius Egyetem Pozsony, 1981
matematika – földrajz szakos középiskolai tanár
Selye Gimnázium Komárom, 1976
Foglalkozás: tanár

Családi állapot: nős, 2 gyermek

Munkahelyek:
Nyitra megyei képviselő, 2013-tól
Párkány város MKP-s önkormányzati képviselője 2010-től
Parlamenti képviselő, 2006-2010
Oktatási Minisztérium – miniszter, 2006
Oktatási Minisztérium- államtitkár, 1998-2006
Parlamenti képviselő , 1994-1998
Párkányi Gimnázium – igazgató, 1990-1995
Párkányi Gimnázium – tanár, 1981-1989

Politikai és közéleti funkciók:
A Magyar Közösség Pártja OT elnöke 2012 – 1016
A Selye János Egyetem igazgatótanácsának tagja 2010 – 2016
A parlament Oktatási tudományos, sport és ifjúsági bizottságának alelnöke, 2006-2010
A Pázmány Péter Alapítvány kuratóriumi tagja, 2004-2010
A Selye János Egyetem igazgatótanácsának elnöke, 2004-2010
A kormányközi szlovák-magyar kisebbségi vegyes bizottság alelnöke, 2000-2006
A kormányközi szlovák-magyar oktatási vegyes bizottság elnöke, 2000-2006
A Magyar Koalíció Pártja oktatási és kulturális alelnöke, 1998-2012
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke, 1998-2002
A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke, 1996-1998

Érdeklődési kör: sport, utazás, irodalom, szőlészet, borászat

Szigeti László
Születési időpont
1957

Hírek

2013. február. 8.
2013. január. 17.
A Most –Híd és az MKP között a Nyitra megyei önkormányzati választásokról Gútán megtartott tanácskozás eredménye, illetve eredménytelensége úgy lát
2013. január. 15.
Szlovákia népszerűsítése és az ország láttatása szem
2012. november. 22.
Az Magyar Közösség Pártja továbbra
2012. október. 3.
Fekete felleg