Jogállás

2013. április. 12.

A felvidéki kitelepítettek emléknapján rendkívüli ünnepi ülést tartott Dél-Komáromban a helyi városi képviselőtestület, majd a monostori erődben folytatódott a megemlékezés.

2013. március. 26.

Annak ellenére, hogy Robert Fico a választások előtt a

2013. március. 20.

Nagy visszhangot váltott ki a szlovák külügyminiszter kijelentése a s

2014. december. 8.

2010-ben a Fico-kormánynak a szlovák állampolgársági törvény módosítása melletti jogi érve az volt, hogy a magyar állampolgársági törvény ellentétes a nemzetközi joggal, mert a magyar állampolgárság Magyarországhoz fűződő "élő kapcsolat" (magyaror

2014. december. 3.

A Magyar Közösség Pártja hétfőn nyilvánosságra hozta, és egyúttal közvitára bocsátotta „A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei” című közel 70 oldalas

2013. február. 15.

A jövő heti Gašparovič-Áder találkozó, a KMKF, a székely zászló-ügy, a vasútállomások magyar nyelvű helységnévtáblái, a megyei választások – mindezek témai voltak a Közbeszéd február 15-i adásának, melynek Berény József, az MKP elnöke volt a vendé

2015. március. 13.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója alkalmából a Magyar Közösség Pártja Rimaszombatban szervezte meg központi rendezvényét március 13-án.