Nagy visszhangot váltott ki a szlovák külügyminiszter kijelentése a szlovák-magyar kiegyezés lehetőségéről. Berényi József véleményét ismertetjük, melyet ma reggel a magyar köztelevízióban mondott el.

Mint ismeretes, Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter olyan értelemben nyilatkozott csehországi napilapoknak, miszerint elképzelhető, hogy szlovák-magyar kiegyezés szülessen a Beneš-dekrétumok ügyében. Azért is volt meglepő ez a fordulat, mert tavaly ősszel Robert Fico miniszterelnök még azt mondta, hogy a Beneš-dekrétumok megváltoztathatatlanok...
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában annak a véleményének adott hangot, hogy kissé ellentmondásos a szlovák külügyminiszter kijelentése, mert azt mondta, hogy bocsánatkérés lehetséges, de a kollektív bűnösséget továbbra sem lehet kitörölni a szlovák jogrendből. Berényi emlékeztetett arra, hogy Lajčák ezt a cseh sajtónak nyilatkozta, abban a Csehországban, ahol már megtalálták a módját, hogy bocsánatot kérjenek a szudétanémetektől. „Talán ennek hatása alatt is mondott ilyen "európai gondolatokat". Örüljünk neki, hogy kimondta, erre most már hivatkozni lehet. Az, hogy ez miként, hogyan történjen meg, már a szakértők ügye” – mondta Berényi, aki szerint, ha erre valóban sor kerül, akkor a szlovák kormány valószínűleg más történelmi kérdések hasonló kezelését akarja majd cserébe. „A szlovák történelemfelfogás ma is úgy magyarázza, hogy a Magyar Királyság alatt a szlovákok a 19. és 20. században különféle beavatkozásokat szenvedtek el, és az asszimilációnak voltak kitéve.  Ennek az elítélését várhatnák el a magyar Országgyűléstől vagy a magyar kormánytól. Tehát arról lehet szó, hogy mindkét fél kölcsönösen ismerje el azt, hogy a saját közösségének, kisebbségének valamikor ártott. Fontosnak tartom azt is tudatosítani, hogy nem a miniszterelnök mondta ezt ki, hanem a párton kívüli külügyminiszter. Robert Fico ilyen pozitív dolgot még nem mondott, tehát nem tudni, hogy csak egyszeri elszólalásról vagy valamilyen koncepcióról van szó” – tette hozzá az MKP elnöke. Nem gondolja, hogy a szlovák közvéleményben egy olyan bocsánatkérés, amelynek része volna a kollektív bűnösség eltörlése, nagy ellenállásba ütközne. „Emlékezzünk viszont arra, hogy a miniszterelnök azt mondta, hogy azért nem lehet eltörölni a kollektív bűnösséget, mert az a revizionizmushoz vezet. Úgy vélem, ezt a két dolgot nem szabad összekötni. Mi nem azért élünk Szlovákiában, mert Beneš kollektív bűnösnek nevezte apáinkat, nagyapáinkat, hanem azért, mert a nemzetközi szerződések így húzták meg az államhatárokat. Ha eltörlik a kollektív bűnösséget, attól az államhatárok még maradnak, hiszen ez teljesen más kérdés. A demagógiát fel kellene oldani, a kollektív bűnösség eltörlése igenis lehetséges úgy, hogy a Közép-európai status quo megmarad. Itt akár a csehországi modellt is alkalmazni lehet, mindenképpen közjogi deklarációra van szükség, tehát vagy a parlament vagy a kormánynak kellene elfogadnia egy ilyen dokumentumot. A bocsánatkérés önmagában nem elég, a kollektív bűnösséget is el kell törölni, mert ha ez nem történik meg, akkor nem egyenlő kategóriájú állampolgárok élnek Szlovákiában” – fogalmazott Berényi József.

(Forrás: Felvidék.ma, ON)