Ha valaki elolvassa a napi sajtóban több helyen is megjelenő címet, joggal gondolhatja, hogy Szlovákiában mérséklődik a gazdasági válság, szebb idők jönnek. A közel 400 ezer munkanélküli közül 5000-en munkát, megélhetést találnak, hiszen a munkaközvetítő ügynökségek EU-s támogatást kapnak a tartósan munkanélküliek szlovák munkapiacon való elhelyezéséért. Végre megvan a megoldás a munkanélküliség csökkentésére, azon belül is a leginkább veszélyeztetett csoportok számára. A tervezett projekt szerint ugyanis a tartósan munkanélküliek, az állástalan végzősök, az 50 éven felüliek, illetve  az átszervezés miatt elbocsátottak kerülhetnek vissza a munkapiacra. A minisztérium által kidolgozott projekt szerint utánuk jár a támogatás a munkaügynökségeknek, amennyiben  képesek megtartani őket egy évig a munkapiacon. Arról azonban nem szól a hír, ki hozza létre majd a munkahelyeket, milyen lesz a struktúrájuk, lesz-e pénz az esetleges átképzésekre, várható-e új befektető. Nem világos az sem, miért fizet majd a munkahivatal EU-s pénzekből a munkaközvetítőknek, akik eddig, támogatás nélkül is jól működtek, megéltek abból, amit a munkaadók fizettek a kölcsönzött munkaerőért. Miért gondolja a munkaügyi minisztérium, hogy az ügynökségek eddig nem közvetítettek munkát a munkakeresőknek, ha volt kereslet? Ha pedig nem volt kereslet, honnét lesz most hirtelen 5000 új munkahely? Érthetetlen, miért nem a munkaadók a kedvezményezettek, akik az új munkahelyeket létrehozhatják és elsődlegesen befolyásolják a munkapiaci kereslet és kínálat alakulását? Hacsak nem az a cél, hogy addig létezzenek az új munkahelyek, amíg jár a támogatás, utána majd megszüntetik? Az új projekt körül nagyon sok a kérdőjel és bizonytalan a megvalósítás, valamint a projekt sikeressége és hosszú távú fenntarthatósága is.

Nem csodálkoznék, ha a munkaközvetítő ügynökségek listája az elmúlt hónapokban jelentősen bővült volna, különösen a kormánypárt szimpatizánsainak köréből. Az egy kialakított munkahelyre járó támogatás ugyanis 3000 - 5000 €-ig terjed, a teljes lehívható célösszeg pedig 15 millió €. Nem elhanyagolható summa!

Németh Gabriella,
az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke