Szlovákiában máig várat magára egy jól működő oktatásügyi rendszer kialakítása, ennek az áldatlan helyzetnek a következménye a folyamatos tüntetések sorozata. A pedagógusok a társadalmi megbecsülés hiánya miatt elégedetlenek, az iskolák nagy részében pedig a létbizonytalansági körülmények között oktatnak.

A Kossuth Rádió Esti ütköző című műsorának stúdióvendégeként A. Szabó László, a Magyar Közösség Pártának oktatásügyi alelnöke és Ladányi Lajos, a Zoboraljai Kulturális Központ igazgatója nemcsak a problémákra hívták fel a figyelmet, hanem a lehetséges megoldásokra is.

Ladányi Lajos Zoboralján él, a szórványban élő magyarokat pedig közismerten még inkább sújtják a szlovákiai oktatásügy megoldatlan kérdései. A jelenleg érvényes közoktatási törvény szerint országos szinten az iskolák mintegy ötödét fenyegeti a bezárás veszélye, de Zoboralján a magyar iskoláknak akár a fele is erre a sorsra juthat, ha nem változik a helyzet. A jelenlegi beiratkozási adatok reményteljes növekvő tendenciát mutatnak. „Nagyon fontos, hogy tudatosítsuk, egy-egy iskola léte nem csak az adott intézmény vagy település problémája, hanem az egész magyar közösségünké” – mondta.

A. Szabó László rámutatott, az iskolák létével kapcsolatos probléma gyökere a 2013-as törvénymódosításban van, amely bevezette az osztályalapú támogatást. Igazából nem is az elvvel van gond, hanem azzal, hogy kivitelezhetetlen és logikátlan feltételeket állít. Ilyen például az is, hogy míg az első osztályra 11 tanulóban határozzák meg a minimális osztálylétszámot, a második osztályban ez már 13! „Ha egy első osztályban éppen 11 diák van, abból hogyan legyen egy év alatt 13?” – mondta A. Szabó László. Elmondta azt is, hogy a szlovákiai iskolaügy helyzetére jellemző, hogy a minisztériumnak feltett azon kérdéseire, hogy az oktatásügyben tervezett változások hány iskolát érintenek, mennyi pénzt spórolnak meg, illetve azokat mire kívánják használni, olyan választ kapott, hogy ilyen adatok leghamarább csak 2016. szeptemberében állnak majd rendelkezésre...

„Tisztában vagyunk azzal, hogy nem könnyű a jelenlegi iskolahálózatot fenntartani, de ez olyan terület, amelyet nem szabad csupán pénzügyi kérdésként kezelni” – mondta A. Szabó László. A színvonalas oktatás a célunk, és ezt csak a létező iskolákban lehet megvalósítani. Az MKP szakpolitikusának meggyőződése az is, hogy a magyar iskolák képesek magas színvonalon biztosítani a szlovák nyelv oktatását is. Az oktatási önigazgatás volna az igazi megoldás, ne egy miniszter döntsön arról, hol legyen iskola, hanem a szülők és az önkormányzat közösen. Az önkormányzatnak lehetőséget kell adni arra is, hogy akár a pótfinanszírozás lehetőségével megtarthassa az iskolát. Fontos szempont az is, hogy a 10 évnél fiatalabb diákok ne kényszerüljenek ingázásra, hanem otthon tudjanak anyanyelvükön tanulni.

O.N.