Horony Ákos

44 éves vagyok. Komáromban születtem. Ötgyermekes családban nőttem fel, orvos édesanyám a csallóközi Tanyról, mérnök édesapám a mátyusföldi Nagyfödémesről származott. Gyermekkorom óta Dunaszerdahelyen élek. Magyar tannyelvű alapiskolába jártam, a brünni Iparművészeti Középiskolában érettségiztem. Ezután a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán festőművész, majd a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogász végzettséget szereztem. Angolul és németül beszélek.

Dolgoztam szabadúszó festőművészként, később a dunaszerdahelyi városházán, mint ügyintéző, majd a pozsonyi Kulturális Minisztériumban államtitkári asszisztensként, 2006-2010 között pedig Biró Ágnes parlamenti képviselő személyi titkáraként. Megalakulása óta tagja vagyok az MKP-nak, az ICS-ben is tevékenykedtem. Jelenleg már a második választási ciklusban városi képviselő vagyok Dunaszerdahelyen. 

2009-től a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Jogsegélyszolgálat munkájába kapcsolódtam be, ahol a kisebbségi és anyanyelv-használati jogok kérdéseivel foglalkoztam. Több kiadvány társszerzője vagyok és számos hazai és nemzetközi konferencián adtam elő e témában. 

A magyar nyelvhasználat előmozdítása céljából megalkotott „Velemjáró” mobilalkalmazás és honlap ötletgazdája és projektvezetője vagyok.  Az elmúlt években szakértőként részt vettem a kormányközi magyar-szlovák kisebbségi vegyes bizottság ülésein. 
Nős vagyok, feleségem rimaszombati származású orvosnő, két gyermekünk van, lányunk tizenhét, fiunk három éves.  

Szenvedélyem a könyvek, kedvtelésem a kertészkedés, érdeklődési köröm a közélet és politika. Szívügyem a magyarság. 

2014-ben az MKP európai parlamenti választási listájának harmadik helyén szerepeltem.
 

Profile picture for user Horony Ákos

Hírek

2019. december. 13.
Az MKP idén tavasszal, a himnusz-törvény botrányos módosítását követően petíciót indított a nemzeti kisebbségek szimbólumainak szabad használatáért
2019. szeptember. 19.
Berényi József és Horony Ákos ma Dunaszerdahelyen sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Közösség Pártjának (MKP) a nemzeti kisebbségek szimb
2019. május. 3.
A Magyar Közösség Pártja május 3-án, Dunaszerdahelyen sajtótájékoztatót tartott, ahol a párt európai parlamenti választási célkitűzéseiről és a vál
2019. április. 12.
A petíciós ív itt érhető el:
2019. április. 4.
A Magyar Közösség Pártja elfogadhatatlannak tartja a külföldi ország himnuszának eléneklésével kapcsolatos törvényt.
2019. február. 9.
Az MKP Országos Tanácsa ma pozsonyi ülésén döntött az idei európai parlamenti választások képviselőjelöltjeiről is.
2017. február. 6.
Az MKP ismét beadvánnyal fordul az igazságügyi tárcához a nyelvhasználati jogok terén tapasztalt hiányosságok miatt – hangzott el az MKP mai sajtót
2017. február. 6.
Az MKP ismét beadvánnyal fordul az igazságügyi tárcához a nyelvhasználati jogok terén tapasztalt hiányosságok miatt – hangzott el az MKP ma
2016. október. 4.
(Videóval frissítve) A Magyar Közösség Pártja sajtótájékoztatót tartott az MKP pozsonyi székházában, "Új törvénykönyvek, régi reflexek" cím
2016. szeptember. 7.
(Frissítve videóval és az elemzéssel!) A kétnyelvűség a közlekedésben volt a témája a Magyar Közösség Pártja mai, pozsonyi sajtótájékoztat
2015. május. 16.
Május 14-16-a között a görögországi Komotini/Gümülcine városában került sor az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) soron következő, 60.