Állampolgárság

2014. augusztus. 15.

Mivel közvetetten érintve vagyok, ezért figyelemmel kísérem az utóbbi i

2014. szeptember. 1.

A napokban került sor Budapesten dr.

2013. március. 19.

A szlovák állampolgárságról szóló törvénymódosítás függvényében a

2014. december. 8.

2010-ben a Fico-kormánynak a szlovák állampolgársági törvény módosítása melletti jogi érve az volt, hogy a magyar állampolgársági törvény ellentétes a nemzetközi joggal, mert a magyar állampolgárság Magyarországhoz fűződő "élő kapcsolat" (magyaror

2013. február. 13.

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke – a határon túli magyarok sorsáért viselt alkotmányos fe

2012. november. 14.

A Magyar Közösség Pártja nem tartja elfogadhatónak a Szlovák Belügyminisztérium legújabb állampolgársági törvénymódosítás-tervezetét.

2014. december. 9.

A mai nap Budapesten hivatalos találkozóra került sor Lomnici Zoltán a magyarországi Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Lelovics Pál a csehországi Brünni Magyar Polgári Egyesület elnöke közt.

2015. február. 2.

Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án, Bohumil Sobotka, a Cseh Köztársaság miniszterelnöke vidéki irodájában hivatalos látogatáson fogadta Lelovics Pált, a Brünni Magyar Polgári Egyesület  (BMPE) elnökét.

2013. február. 5.

Az MKP két európai parlamenti képviselője foglalkozott a kettős állampolgárság kérdésével február 4-én, az Európai Parlament plenáris ülésén.