FELSŐDIÓS. A Nagyszombat megyében található Felsődióson tartotta idei második kihelyezett ülését a szlovák kormány. Kétmillió eurós támogatást hagyott jóvá a kabinet a megye közúti infrastruktúrájának fejlesztésére. A felsődiósi (Horné Orešany) kultúrházban ülésező miniszterek többek között Nagyszombat megye szociális és gazdasági fejlesztésével, az infrastruktúra bővítésével és az uniós pénzügyi alapok eddiginél hatékonyabb és gazdaságosabb merítése feltételeinek a megteremtésével foglalkoztak. Nagyszombat megye képviselőivel a térség fejlesztésének prioritásairól beszélgettek el – tájékoztat a TASR hírügynökség.

Peter Kažimír pénzügyminiszter a tanácskozásra beterjesztette az érintett megye és a Nagyszombati járás szociális-gazdasági helyzetének elemzését, illetve az e területeken foganatosítható, javulást szolgáló intézkedéseket is javasolt.

Renáta Zmajkovičová, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) kerületi elnöke a kormánytagok kabinetülés utáni munkaprogramjairól is gondoskodott. Például Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter ellátogatott a galgóci (Hlohovec) kórházba és rendelőintézetbe, ahol megtekintette a tartósan beteg személyek új helyiségekbe költöztetett gyógyintézetét és az új diagnosztikai központot.

Róbert Kaliňák miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter Marián Kovačócy parlamenti képviselőnek, a kormánypárt járási elnökének a kíséretében szemrevételezte a tűzoltó- és mentőalakulat (HaZZ) nagyszombati székhelyét. Azt is ellenőrizte, hogy az ESO közigazgatási reform miként válik be a gyakorlatban.

Peter Kažimír miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter találkozhatott Nagyszombat megye ipari és kereskedelmi kamarájának a tagjaival. Ľubomír Vážny beruházási kormányfő-helyettes (Smer-SD) a Pöstyéni (Piešťany) Városi Hivatalban tett látogatást, illetve Remo Cicutto polgármesterrel találkozott. A többi kormánytag számára is megyeszerte különféle programokat biztosítottak.

A mai kormányülésen Tibor Mikuš megyefőnök képviselte Nagyszombat megyét. Berényi József megyei alelnök előzőleg véleményezhette az előkészített anyagot, majd az ülésen elfogadott határozatról tájékoztatta portálunkat.

„Szeretném hangsúlyozni: a dokumentum nevéből is nyilvánvaló, hogy ez a kihelyezett kormányülés elsősorban a Nagyszombati járásról szólt, és csak utána a megyéről. Az elfogadott anyagban négy konkrét beruházás található, amelyeket az elkövetkező időszakban hozzávetőleg 2 millió euróból kell kivitelezni. További egy felújítás érinti Nagyszombat megye déli részét, azaz a Dunaszerdahelyi járást: a Nagymegyert Győrrel összekötő betonút korszerűsítéséhez a kormány anyagi támogatást nyújtana. Az illetékesek az erre a célra kapható összeget a ma elfogadott anyagban még nem tüntették fel. Egyébként a Medve-Vámosszabadi határátkelőnél levő Duna-híd rekonstrukciójáról már korábban tárgyaltunk: azt uniós, szlovák-magyar határon átnyúló együttműködési projektből kell megvalósítani“ – magyarázta Berényi.

Robert Fico kormányfő a TASR-nak elmondta: ez alkalommal nem egy-egy konkrét település kisebb projektjeihez hagytak jóvá anyagi támogatásokat, hanem Nagyszombat megye vezetőségével arról egyeztek meg, hogy a kormány 2,05 millió eurós támogatása a közúti infrastruktúrára irányul.

A kabinet az említett összegből 500.000 euróval támogatja a pöstyéni Vág-híd felújítását, 300 ezer euróval a Nagyszombat és Szelincs (Zeleneč) közti útszakasz felújítását, további 600 ezer euró költhető a főút Szomolányon (Smolenice) áthaladó szakaszának a felújítására, valamint 500 ezer euró a nagyszombati Radlinský utcai patakhíd korszerűsítésére. Fico azt is elárulta, hogy további utak és kerülőutakat érintő intézkedéseket is jóváhagytak. A kormányfő is megerősítette: a Szlovák Útkezelőség (SSC) beruházási tervébe a többi között besorolják majd a Nagymegyer-Medve közti betonút felújítását, beleértve a medvei Duna-híd rekonstrukcióját is.

Tibor Mikuš megyefőnök a kihelyezett kormányülés kapcsán elmondta: „Nemcsak a Nagyszombati járás vagy a kerület középső része érzi majd a kormányülés áldásos hatását, de bizonyára a déli és északi részen élő polgárok is". Azt is nagyra értékelte, hogy a kabinet a beruházási tervei közé besorolta Vedrőd (Voderady) és Gerencsér (Hrnčiarovce) kerülőútjait is.

A kormány ma elismerően szólt a két nagyszombati felsőfokú oktatási intézmény: a Nagyszombati Egyetem és a Szent Cirill és Metód Egyetem egyesítéséről. Úgy véli, hogy a városban inkább egyetlen magasabb színvonalú oktatást nyújtó egyetem legyen, mint két kevésbé színvonalas.

A kabinet a kihelyezett ülés során 210 ezer eurós támogatást hagyott jóvá a sutói (Šútovo) földcsuszamlás okozta károk helyreállítására. Úgy határozott, hogy július végéig stabilizálják az ottani helyzetet, és elvégzik a helyreállítási munkálatokat.

Robert Fico a TASR-nak azt is kijelentette: örülne annak, ha ebben a választási időszakban húsz kihelyezett kormányülést tarthatnának.

"Nagyon jó tapasztalataim vannak ezekkel az ülésekkel kapcsolatban, mert ezekre a polgármesterek és elöljárók is eljönnek, s a minisztereknek nincs hová elbújniuk előlük" – nyilatkozta a kormányfő, aki minisztereit előzőleg arra utasította: mindenkinek szenteljenek figyelmet, aki beszélni akar velük.

hirek.sk