25. august 2015.
Kibővített járási elnökségi ülés keretében Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselője tartott fórumot az Ung-vidék központjában. A találkozó augusztus 23-án valósult meg a nagykaposi Városi Művelődési Központban.
25. august 2015.
A nyár folyamán a környékbeli községekben zajló főzőversenyek, megemlékezések, falunapi programok megszervezése szinte elképzelhetetlen a járási MKP közreműködése nélkül.
25. august 2015.
Almágyban sok év várakozás után az idei falunapon került sor az I. és II. világháború áldozatai emlékére állított emlékmű átadására és megáldására.
24. august 2015.
Augusztus 21-22-én rendezte meg a helyi önkormányzat Lekenyén az I. Kulturális Fesztivált.
24. august 2015.
Harmadik alkalommal rendezte meg a helyi önkormányzat a Falusi Vigadalom Tornagörgőn nevet viselő rendezvényét augusztus 22-én.
24. august 2015.
Ipolyságon is megemlékeztek az államalapító Szent Istvánról augusztus 23-án. A helyi római katolikus templom előtt kezdődött a Szent István-napi ünnepség.
21. august 2015.
Szent István-napi ünnepséget tartottak Krasznahorkaváralján augusztus 20-án, a helyi Csemadok, a Via Nova ICS és Baráti Körök szervezésében. Az ünnepi program szentmisével kezdődött, melyet Dr. Vadkerti István plébános celebrált.
18. august 2015.
Szórakoztató családi napokat tartottak Dobóruszkán I. Dobófeszt néven augusztus 15-16-án.
14. august 2015.
A Nagyszelmenci Finire Csemadok Alapszervezet idén is megrendezte a Színház a határon című kulturális eseményt. Az idei fesztivál meghatározó programpontja az Európa utolsó vasfüggönyének végnapjai című képkiállítás bemutatója volt.
10. august 2015.
Rendhagyó taggyűlést tartott 2015. augusztus 5-én a Magyar Közösség Pártja Nagykaposi Helyi Szervezete.