Trinh Xuan Than vietnami vállalkozó elrablásának ügyét – amelyben a médiában közzétett információk szerint a szlovák rendőrség is részt vett – Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke így véleményezte:

Korábbi (augusztus 3-án közzétett) véleményem* az ügyben nem változott: Szlovákia utóbbi 20 évének legnagyobb nemzetközi szégyene és botránya, ami most zajlik. Kísértetiesen hasonlít a 23 évvel ezelőtti emberrablásra, amikor az akkori szlovák államfő fiát állami szervek részvételével rabolták el és hurcolták külföldre.

Tragikus, de az előzményeket tekintve sajnos várható következménye mindez annak a Smer-érának, amelynek következtében a bűnüldöző szerveket a kormányzó elit a saját erkölcstelen és törvénytelen céljaira használja. Sajnálatos módon mindez jól illeszkedik abba sorba, amelyet „önmegverés” (Malina Hedvig), rendőri terror (DAC-szurkolók megveretése), továbbá „meg nem történt bűnesetek” (skutok sa nestal) fémjeleznek.

A vietnami férfi elrablása esetében a kormány számára rendkívül botrányos és veszélyes tényekre derült fény, elsősorban a német rendőrségnek köszönhetően. Egy normális országban ilyen helyzetben éppen a súlyos gyanúval illetett állami szerveknek állna érdekében, hogy saját szerepüket, vétlenségüket minél előbb és minél hitelesebben tisztázzák. Ehelyett megint azt látjuk, amit legutoljára a Kuciak-gyilkosság esetében: először a rendőrség teljes tétlen, majd miután kirobbant a botrány, társadalmi nyomásra látszatintézkedésket tesz, amelyekről egyértelmű, hogy a ködösítés és a valódi felelősség megállapításának a megakadályozása a célja. Elképesztően kínos, hogy úgy tesznek, mintha ez lényegében kizárólag németországi ügy lenne, és az illetékes szlovák szerveknek – elsősorban a belügyminiszternek – semmilyen számonkérhető felelőssége nincs.

Kaliňák exbelügymininszter szorult helyzetében még arra is képes, hogy önmagát egy végtelenül naiv, lényegében beszámíthatatlan vezetőnek állítsa be, aki az ordítóan gyanús körülmények ellenére is a “legjobbat feltételezi” partnereiről, ez esetben a vietnami delegációról. Nyilván Kaliňák a szó szerinti és átvitt értelemben is elég “régi motoros”, sajnos nagyon is ismerjük képességeit, épp ezért az ügy többi körülményére is tekintettel a legkevésbé valószínű az “átvert belügyminiszter”-verzió.

Szlovákia, mint állam az utóbbi hónapokban önmaga karikatúrájává vált. A bűnüldöző szervekbe vetett társadalmi bizalom már a Kuciak-gyilkosság előtt is Szlovákiában volt a legalacsonyabb az EU-n belül. Azóta ez még sokkal mélyebbre süllyedt. A társadalom nem tapasztalja, hogy a politikai hatalomnak lenne bármilyen szándéka is a helyzet javítására, ennek éppen  az ellenkezőjét érzékeli. Látható, hogy a hivatalban lévő miniszterek helyett volt miniszterek, a miniszterelnök helyett a volt miniszterelnök irányít, a kormányon belüli partnereivel együtt. A tényleges döntések a koalíciós tanácsban születnek, így egyértelmű, hogy ők együtt viselik a felelősséget mindazért, ami ma az országban történik.

A Most-Híd álláspontja az ügyben pont annyira álságos, mint a Kuciak-gyilkosság idején volt. A különbség csak annyi, hogy a választók, okulva az előző lavírozó, nagyot mondó, de tettekkel sosem igazolt kommunikációból, már nem dőlnek be a legújabb „nincs mit keresnünk egy vállalhatatlan koalícióban” típusú mondatoknak. A Most-Híd kommunikációs stratégiája: “boci szemekkel” bemagyarázni, hogy ők csak “kicsit terhesek”. A tények azonban magukért beszélnek: ami a társadalom számára már rég nem vállalható, az a Most-Híd számára mindmáig vállalható.

---

Menyhárt József közösségi oldalán augusztus 3-án a következő véleményt fogalmazta meg ez ügyben:

Rendelésre embert rablunk?

Szlovákia utóbbi 20 évének legnagyobb nemzetközi szégyene és botránya érik. Egyre biztosabb, hogy a kommunista Vietnam Pozsonyon keresztül rabolta el egy polgárát Berlinből. A szlovák belügyminisztérium pedig ehhez hatékonyan asszisztált. Repülőgépet, rendőrségi furgont és diplomáciai védelmet nyújtott. Ha ezt egy filmben látnánk, azt mondanánk: ilyen nincs, gagyi. A valóság arcon csap.

Robert Kaliňákot leváltani már nem lehet, ám büntetőjogi felelősségét tisztázni kell. A bűntényt viszont ki kell vizsgálni, itthon is. Érthetetlen a főügyészség és a rendőrség hozzáállása, amelyek az elmúlt napokban csak azt szajkózták: ez a németek ügye. Nem csak. Szlovákia sara sokkal nagyobb. A németek az után nyomoznak, hogyan rabolhattak el tőlük egy menedéket kérő külföldit, nálunk azt kell kivizsgálni, miért és hogyan segítette az emberrablókat az állam. Mert ez állami bűntény – mint 23 éve, amikor az államfő fiát rabolták el.