Köbölkút alpolgármestere, Bolya Szabolcs, a párkányi körzet Nyitra megyei képviselőjelöltje most méretteti meg magát először a megyei választásokon. Hat éve látja el az MKP járási titkári feladatait, az utóbbi másfél évben pedig az MKP érsekújvári járási elnökeként bizonyította rátermettségét. Véleménye szerint a déli régió lakosait ugyanazok a támogatások illetik meg, mint a Nyitra megye északi részén élőket – de ez magyar képviselet nélkül, az MKP frakciója nélkül nem megy – vallja.

Mindössze 35 évesen milyen önkormányzati tapasztalatokkal rendelkezik?

Helyi önkormányzati politikusként már van tapasztalatom, harmadik éve vagyok Köbölkút alpolgármestere és az MKP érsekújvári járási elnökének a feladatait is ellátom tavaly május óta. Szigeti László elnöksége után magasra került a mérce, viszont az ő elnöklete alatt hat évig láttam el a járási titkár feladatait. Vele együtt dolgozva sikerült tapasztalatokat gyűjtenem, amelyeket kamatoztatni tudtam. Igyekszem legjobb tudásom szerint intézni a járás ügyeit, a párt struktúráit nemcsak életben tartani, de fejleszteni, dinamikussá tenni. A járási elnökségnek sok fiatal is tagja lett, de a fiatalítás mellett az elnökségen belül megmaradt a tapasztalat is. A Csemadok alapszervezetének elnökségi tagjaként igyekszem kivenni a részemet a rendezvények szervezéséből, támogatom a civil kezdeményezéseket, a Stampay János Alapiskola iskolatanácsának elnökeként pedig részt veszek az intézmény munkájában. Ismerem a térség, az itt lakók gondjait, hiszen itt születtem, itt élek.

Személy szerint hogyan tudná erősíteni pártját megyei szinten?

A jelenlegi választási időszakban az MKP Nyitra megyei frakciójának képviselői kiharcolták a déli járások lakosai számára azt, ami egyébként is megilletné őket. Ezt a megyei képviseletet szeretném erősíteni új szemléletű lendülettel, szívós munkabírással, tudásommal, az elmúlt években szerzett tapasztalataimmal, és tevékenyen részt venni a megyei önkormányzat munkájában. Úgy gondolom, csak úgy lehet eredményeket elérni, ha hasonló gondolkodású képviselőtársakkal együtt meg tudjuk fogalmazni azokat a célokat, amelyek a megyében élők javát, illetve életminőségének javulását szolgálják – ezek megvalósulásáért képesek vagyunk konokul harcolni. Minél több képviselőt tud bejuttatni a Magyar Közösség Pártja a megyei önkormányzatba, annál hatékonyabban képviselhetik a régió lakosságát. A célok, tervek megvalósításához azonban véleményem szerint először a választók bizalmát kell elnyernie a jelöltnek. Helyi önkormányzati politikusként naponta ezért dolgozom.

Bolya Szabolcs a Simon-Júda vásárban

Hogyan értékeli az MKP Nyitra megyei képviselőinek elmúlt négy évben végzett munkáját? Milyen kézzelfogható eredmények születtek a régiójában?

A párkányi választási körzetben mindhárom helyet a Magyar Közösség Pártjának képviselői foglalták el, ez látszik is az elért eredményeken. Ahhoz képest, hogy az MKP 15 megyei képviselője ellenzékben dolgozott, mérhető eredmények születtek, főként azt követően, hogy a szlovák koalíció szétesett. Az egyik leglátványosabb eredmény, hogy teljes burkolatfelújítást sikerült végrehajtani a megyei közutakon Szőgyénben, Ebeden, Sárkányon, Muzslán, Kisgyarmaton és Szalkán is. A megyei képviselőink eredménye a helyközi autóbuszjáratok menetrendjének észszerűsítése, amely most már a vasúti menetrendhez igazodik. A  több száz beteget ellátó párkányi rendelőintézetben közel egy millió euró értékű beruházás valósult meg. Nyitra megye támogatásával újjáépült a kovácspataki szociális intézmény és annak helembai kihelyezett intézménye. A szélesebb körű regionális fejlesztés érdekében a régió településeit sikerült bekapcsolni az Alsó-Garam mente Leader-társulásába, így kiemelt fejlesztési és működési támogatásban részesülhet ez a térség is.

Miért fontos a magyar képviselet?

Csemadok-tagként pontosan tudom, mennyire fontos, hogy a megyei önkormányzatban legyen képviselete a magyarságnak, hiszen a kultúrára szánt támogatások elosztása szintén a megyei képviselők feladata. Úgy gondolom, jelentős támogatások érkeztek a települések többségébe kultúrára és sportra, s szinte minden civil szervezet azt az összeget kapta, amire pályázott. Ezt jó eredménynek tartom. Magyar képviselet nélkül, pontosabban az MKP frakciójának képviselete nélkül ez nem valósulhatott volna meg. Az idegenforgalom és a műemlékek felújításának támogatása terén azonban még további kiaknázatlan lehetőségeket látok – ezért a pályázati lehetőségekre mindenképpen szeretném felhívni az érdekeltek figyelmét. Sajnos gyakran szembesülök vele, hogy az emberek nagy része nem tudatosítja, hogy a megye milyen hatáskörökkel bír.

Milyen lehetőségeket lát a megyei képviseletben? Amennyiben képviselőként részt vehetne a megyei önkormányzat munkájában, milyen prioritásokat tűzne ki célul?

Közösségeink a jövőben is számíthatnak megyei támogatásra a sport, a kultúra és az idegenforgalom terén. Egyre több helyen sikerült a műemlékekre is odafigyelni a párkányi régióban, megyei támogatással megújulhatott a kéméndi római katolikus templom szószéke. A megyei útszakaszok további burkolatfelújítását szeretnénk szorgalmazni a jövőben is, hiszen a megye északi részéhez képest a déli járásokban nagy a lemaradás. Folytatni szeretnénk a párkányi rendelőintézet folyamatos felújítását, korszerűsítését, mivel még mindig vannak fejlesztésre szoruló részek. Egyik legfontosabb célkitűzésünk a régiót jövőjét illetően, hogy megépüljön a Helembát a magyarországi Ipolydamásddal összekötő Ipoly-híd. Ide sorolnám a középiskoláink megtartását, lehetőség szerinti fejlesztésüket.

Bolya Szabolcs

Bolya Szabolcs az 1-es számmal indul

Az elmúlt évben nagy vihart kavart annak a két hulladékégetőnek az ügye, ami a Duna mindkét oldalán hatalmas ellenállásba ütközött. Hol tart jelenleg az ügy?

Az MKP gyors reakciójának és az általa kezdeményezett aláírásgyűjtésnek, valamint a lakosság egységes kiállásának köszönhetően a szemétégető egyelőre nem épül meg. Ám továbbra is küzdünk a párkányi hulladékégető megvalósítása ellen, mivel úgy tudjuk, a beruházó még nem mondott le szándékáról. Óvatos optimistaként – bízva az MKP megyeelnökjelöltje, Farkas Iván győzelmében – biztos vagyok benne, hogy megyei szintről is megkapjuk a hulladékégető megvalósulása elleni küzdelmünkhöz szükséges támogatást.

 

Bolya Szabolcs a Simon-Júda vásárban Szigeti Lászlóval és Farkas Ivánnal