Párkányban is bemutatkoztak a Magyar Közösség Pártja parlamenti képviselőjelöltjei. A február 19-ei kampányrendezvényen Szabó Lőrinc költő gondolatait Juhász Gyula tolmácsolta, majd Benyó Mónika köszöntötte a vendégeket, köztük Szigeti Lászlót, az MKP Országos Tanácsának elnökét és Farkas Ivánt, az MKP gazdaságpolitikai alelnökét. Belák Ádám, az MKP helyi szervezete nevében köszöntötte a résztvevőket és a fellépőket. Reményét fejezte ki, hogy a fogyatkozó felvidéki magyarságban még van annyi erő, hogy újra a parlamentbe juttatja a Magyar Közösség Pártját, s újra lesz magyar képviselet a szlovák törvényhozásban. Az est első fellépőjeként egy fiatalokból álló helyi zenekar, az Egy Pohár Citrom lépett színpadra megzenésített versekkel és saját szerzeményekkel. A közönség megismerhette az összefogás listájának néhány jelöltjét is: Vadkerti Imrét, Zsapka Attilát, Czuczor Máriát, Dobai Tibort, Bób Jánost, Környi Zoltánt, Fekete Lászlót, Geri Valériát, Nagy Dávidot, Orosz Örsöt és Bóna Zoltánt. Farkas Iván, az Érsekújvári járás listavezető parlamenti képviselőjelöltjeként hangsúlyozta: a parlamenti választás nem az MKP-ról szól, hanem a felvidéki magyarságról. „Az MKP csupán eszköz a március 5-i megmérettetésben. A felelősségteljes döntés a magyar választópolgárok kezében van; a döntés, hogy a jövőben lesz-e hatékony magyar képviseletünk a szlovák parlamentben, hogy saját dolgainkról végre saját magunk dönthessünk“ – mondta Farkas Iván, biztatva a jelenlévőket, hogy mindenki vegyen részt a parlamenti választáson és válasszák az MKP listáját. Az est hátralevő részében Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid ismert magyar slágereket adtak elő, melyeket a közönség együtt énekelt a zenészekkel, a színvonalas előadást pedig vastapssal jutalmazták. A jó hangulatú koncert és a fogadás után a résztvevők még hosszasan beszélgettek egy-egy pohár finom  bor társaságában.

(SzID)