Az MKP pozsonyi székházában tartottak sajtótájékoztatót a Magyar Közösség Pártja választási listáján induló Fiatal Függetlenek a jövő heti brüsszeli európai parlamenti meghallgatással kapcsolatban.

Mint ismeretes, Csáky Pál EP-képviselő, a Petíciós Bizottság alelnökének kezdeményezésére hivatalos szakmai meghallgatás lesz január 26-án Brüsszelben, az Európai Parlamentben – a Petíciós Bizottság égisze alatt. Ezen a meghallgatáson téma lesz a felvidéki magyar közösség helyzete, s ezen belül a nyelvhasználati jogok érvényesülésének kiterjesztése és a kisebbségi iskolák továbbélésének lehetőségei. A meghallgatáson részben a dél-szlovákiai civil szervezetek szakértői – Nagy Dávid és Cziprusz Zoltán (Via Nova Ifjúsági Csoport), Orosz Örs és Kovács Balázs (Kétnyelvű Dél-Szlovákia), Tóth Tibor (Fontos Vagy Mozgalom) adnak majd tájékoztatást a szlovákiai helyzetről, illetve azokról a megoldási lehetőségekről, amelyeket az MKP a választások után a szlovák parlament elé kíván terjeszteni.

A sajtót a Fiatal Függetlenek két jelöltje, Orosz Örs és Zachar Pál tájékoztatták, valamint a Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistája, Kovács Balázs.

Orosz Örs elmondta, a vasúti kétnyelvűséggel kapcsolatban beadványt fogalmaztak meg, amely azt szorgalmazza, hogy az Európai Parlament foglaljon állást a kérdésben. A beadvánnyal fel kívánják hívni az Európai Parlament és a nemzetközi közvélemény figyelmét a kisebbségi nyelvhasználat hátrányos helyzetére. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom a közelmúltban számos lépést tett a vasúti kétnyelvűség megoldása érdekében, voltak némi eredmények is, de a probléma a mai napig nem oldódott meg. Miután a közelmúltban ismertté vált a mozgalom aktivistáinak kiléte, úgy határoztak, hogy élnek a lehetőséggel, és kihasználják az Európai Parlament Petíciós Bizottsága adta lehetőséget.

Zachar Pál elmondta, tudatosítják, hogy ez a probléma nem Brüsszelben fog megoldódni, de az eredményesség érdekében lépésről lépésre kell előre haladni. Amíg nem születik megoldás, folyamatosan napirenden kívánják tartani ezt a kérdést.

Kovács Balázs köszönetét fejezte ki Csáky Pálnak a brüsszeli lehetőségért. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia  mozgalom aktivistájaként örül annak, hogy a mozgalom négy aktív tagja is jelöltként indul az MKP listáján a márciusi parlamenti választásokon. Bízik benne, hogy márciusban olyan parlament alakul Szlovákiában, amely végre törvényhozással rendezi a vasúti többnyelvűség igényét.

O.N.