Kellemes környezetben, érdeklődő helyi és környékbeli lakosok fogadták Vajkán 2015. május 14-én, csütörtökön a Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyi Járási Elnökségének tagjait, parlamenti képviselőjelöltjeit. A település polgármesterének, Álló Donátnak meghívására érkeztek és beszélgetős fórumot tartottak közösségünk gondjairól, az embereket leginkább érdeklő kérdésekről. A polgármester szívélyesen üdvözölte a megjelenteket, a vendégeket és a szomszédos településről érkezett ismerősöket. A járási elnökség képviseletében Menyhárt József, járási elnök, Bacsó László, alelnök, Őry Péter és Élesztős Pál vettek részt a fórumon. Az est bevezetőjében Őry Péter, az MKP országos közigazgatási alelnöke bemutatta „A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei“ című dokumentumot. Menyhárt József az anyanyelv-használati jogokról, az anyanyelvi oktatás megerősítéséről és fejlesztéséről, a magyar kultúra ápolásának fontosságáról, a kisiskolák megmaradásának szükségességéről beszélt. Bacsó László azt fejtette ki, olyan kisebbségi önkormányzati rendszert kell törvényileg megteremteni, amelyben a kisebbségben élők saját maguk irányíthatják és alakíthatják sorsukat, maguk dönthessenek a fejlődésüket érintő sajátos kérdésekben. Élesztős Pál a magyar közösség összefogásának elengedhetetlen szükségességéről, a közös ügyeink iránti elkötelezettségről, a cselekvés időszerűségéről beszélt. A fórumon bebizonyosodott, rengeteg megbeszélni valónk van, s kortól függetlenül érdekli az embereket jövőjük sorsa. (bi)