Az MKP gazdaságpolitikai és régiófejlesztési tanácsa (MKP GRFT) üdvözli a kormány szándékát a munkaközvetítési ügynökségek tevékenységének szigorítására, figyelembe véve a munkavállalók, a dolgozók érdekérvényesítését, jogaik megerősítését.  Az MKP európai parlamenti választási programjában is szerepelt hasonló célkitűzés, a vonatkozó európai uniós rendeletek szigorítására.

Az MKP GRFT kedvezően vette tudomásul az Európai Bizottság és a szlovák kormány közötti partnerségről szóló megállapodás megkötését. Örvendetes, hogy Szlovákia számára az Európai Unió most kezdődő hétéves költségvetési időszakában a források jelentősen, mintegy 16 százalékkal megnövekednek, a korábbi 11,6 milliárd euróról 13,5 milliárd euróra. Eközben kérdéses, hogy a növekedés minek köszönhető, hiszen az előző, 2007-2013 közötti időszak forrásainak felhasználása ma (az n+2 szabályzatnak és egy kivételnek köszönhetően Szlovákia 2015 végéig felhasználhatja az előző időszak forrásait) csupán 51 százalékos szinten tetőzik. Méltányoljuk az időszak fejlesztési prioritásainak meghatározását, hiszen a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatottság növekedésére egyaránt égető szükség van. Ugyanakkor aggályos, hogy a kormány miért nem határozta meg legfelsőbb szintű prioritásként a súlyos regionális különbségek enyhítését, a leszakadó régiók felkarolását, hiszen ez Szlovákia legsúlyosabb gondja az ország EU-tagságának elnyerését követő tizedik évben. Aggályos az a tény is, hogy Szlovákia az elmúlt négy-öt évben képtelen volt megküzdeni a magas munkanélküliséggel, miközben az elmúlt uniós hétéves időszak forrásainak felét képtelen volt máig felhasználni. Ezek után, az új hétéves időszakban, a megnövelt források tükrében újra a legfontosabb prioritásként jelöli meg a foglalkoztatottság megnövelését. Hiteltelen a kormányzati szándék. Emellett az uniós források felhasználást övező korrupció letörésére összpontosíthatna, sokkal több forrás jutna munkahelyteremtésre. Érdekesség, hogy a szlovák kormány honlapján, a partnerségi megállapodásról szóló terjedelmes hírben 13,5 milliárd helyett 15,3 milliárd eurós keretről szólnak. Mindez különös kormányzati kommunikációra vall.

Az MKP GRFT Dél-Szlovákia 18 járása számára hihetetlenül kedvezőtlen üzenetnek tartja a kormány által elfogadott stratégiát, Szlovákia közlekedési infrastruktúrája fejlesztésének stratégiáját 2020-ig. A kormány minden igyekezetével az északi D1-es autópálya befejezésére összpontosít a meghatározott céldátumig, 2019-ig. A szakma képviselői szerint azonban a főváros nem lesz előbb összekötve Kassával, mint 2023-ban. Eközben a kormány ebben az időszakban minden más beruházást másodrendű célkitűzésként kezel majd. Az R7-es déli gyorsforgalmi út építése elkezdődhet ugyan, ám PPP formájában, vagyis a közpénzek és a magánforrások társításával és csupán Dunaszerdahelyig számolnak a gyorsforgalmi út építésével. Az R2-es gyorsforgalmi út egyes szakaszainak építését elkezdik, ám csupán a Zólyom körüli és a cseh országhatár irányába tartó szakaszokét. A déli, gömöri szakaszok összekötése újra nem kerül napirendre. Szlovákia területét két európai vasúti folyosó szeli át. Ezek közül az V. és a VI. számú folyosó korszerűsítése fog folytatódni Észak-Szlovákiában, a térségünkön keresztül haladó IV. számú európai folyosó (Pozosny-Galánta-Érsekújvár-Párkány) korszerűsítése nem található meg a kormány stratégiájában.

Az MKP GRFT megvitatta a regionális fejlesztésről szóló törvény készülő módosításának alapelveit. A tanács egyetért a módosítás irányával, alapelveivel, melyek szerint a regionális fejlesztés passzív résztvevőinek, ú.m. a vállalkozók, civil szervezetek, a nyilvánosság véleménye sokkal hangsúlyosabban jelenjen meg a készülő fejlesztési tervekben, mint korábban. A fejlesztési tervek elkészítésére a települések társulhatnak, akár kistérségi társulás keretében is. Azért fontos ez, mert források hiányában számos település máig képtelen volt elkészíttetni saját fejlesztési tervét, ezek után társulva más községekkel ez sikerülhet. A pályázás lehetőségét nyithatja ez meg számos település számára. A megyék és a települések vagy kistérségek fejlesztési terveit a módosítás alapján az eddiginél sokkal erőteljesebben kell majd figyelembe venni a támogatások megítélésénél.

Farkas Iván, az MKP GRFT elnöke