A Magyar Közösség Pártja Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Tanácsának szervezésében szakmai lakossági fórumot tartottak Kistárkányban 2012. november 6-án. A bodrogközi település kultúrotthonának nagytermében megtartott rendezvény megnyitóját a házigazda szerepét betöltő Kondás Aranka tartotta. A fórum vezetője Miklós László volt, az MKP mezőgazdasági és környezetvédelmi alelnöke, a tanács elnöke. Mint elmondta, az MKP Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Tanácsa még alakuló ülésén határozott arról, hogy egy-egy ülését vidéken hívja össze, azzal a céllal, hogy meghallgassák a helyi gazdákat, mezőgazdaságban dolgozó vállalkozókat, mert úgy vélik, hogy a problémák legjobb ismeretében náluk van a kulcs a mezőgazdaság fejlesztésére. Véleménye szerint a szlovákok akkor fognak felnézni a felvidéki magyarokra, ha Magyarországra is felnéznek majd. Ennek jegyében a tanácskozáson szó volt a magyar kormány Kárpát-medencei magyarsággal való együttműködéséről a vidékfejlesztés terén. Kondás Aranka a huszonegy tagú tanács egyik helyi tagjaként üdvözölte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a régió számára nagyon fontos lehetőségeket rejt a mezőgazdaság, ezért is örül, hogy e témában sor kerülhetett az összejövetelre. Hangsúlyozta, hogy ő főleg a falusi turizmus meghonosításában szerzett tapasztalatokat, annak köszönhetően, hogy Kistárkányban évek óta sikeresen üzemeltet egy vendégházat, ami közkedvelt a távolról érkező vendégek körében is.

A fórum során felszólalt Farkas László, az MKP mezőgazdasági tanácsának további bodrogközi tagja, aki harminchárom éves szakmai tapasztalat birtokában annak a véleményének adott hangot, hogy szükség van egy erős érdekképviseleti szervre, ami a régió mezőgazdászait tömörítené, illetve rámutatott a megtermelt mezőgazdasági termékek otthonról való értékesítésének bürokráciából adódó nehézségeire. Mihók Gábor, az MKP Gazdasági és Régiófejlesztési Tanácsának alelnöke felhívta a figyelmet az MKP szakmai programjára, ami véleménye szerint megvalósulása esetén sokat segítene a mezőgazdaságban is. Hangsúlyozta a pályázatokban rejlő lehetőségek kiaknázásának szükségességét is. Kopasz József, a szomszédos Nagytárkány polgármestere felszólalásában hiányolta annak egyszerű lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját intézményeik részére zöldséget, gyümölcsöt, gabonát termelhessenek. Paholics Gábor, Kisgéres önkormányzati képviselője a helyipiac.hu on-line értékesítési és kommunikációs platformot ismertette a jelenlévőkkel, aminek segítségével könnyen lehetővé válik, hogy a felvidéki kistermelők és kisvállalkozók termékeiket egy egyszerű on-line rendszeren keresztül megismertessék a nagyvilággal. A közönség köreiből érkező számos hozzászólás után állófogadás következett, majd kötetlenebb formában folytatódott a vélemény- és tapasztalatcsere.

(A Szabad Újság 2012.11.14-én megjelent számának Mezőgazdasági fórum a Bodrogközben című írása nyomán)

Címkék: Mezőgazdaság