2012. október 31-én Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályán szakmai kerekasztal-megbeszélésre került sor „Vidékfejlesztési együttműködések a felvidéki és a kárpátaljai civil és szakmai szervezetekkel” címmel.  Dr. Budai Gyula, a VM államtitkára nyitotta meg a kerekasztal-beszélgetést. Beszédében kiemelte a fórum jelentőségét, rámutatott a szakmai jellegű magyar-magyar kapcsolatok kiépítésének fontosságára, Kárpát-medencében a gazdák, mezőgazdászok és a vidékfejlesztés területén aktív vállalkozók együttműködésének jelentőségére. A VM 2012 januárjában kiadta a Darányi Ignác Tervet, amely a 2012 márciusában kormányhatározattal elfogadott Nemzeti Vidékstratégia végrehajtásának keretprogramja. Ennek egyik része a „Vidékfejlesztési együttműködések a Kárpát-medencei határon túli magyarsággal” c. program.

A kerekasztal-megbeszélésen a magyarországi szakmai érdekképviseletek vezetői mellett a felvidéki és a kárpátaljai politikusok, szakemberek, szakmai érdekképviseletek vezetői és a civil szervezetek képviselői is számot adtak a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés helyzetéről a térségükben. A megbeszélésen részt vett a Magyar Közösség Pártja két szakmai alelnöke, Miklós László és Farkas Iván. Velük együtt a megbeszélésen jelen voltak a párt korábbi mezőgazdasági államtitkárai, Mészáros Győző és Könözsi László, továbbá a szakmai érdekképviseletek vezetői, civil szervezetek képviselői, a karvai mezőgazdasági szakközépiskola vezetői, valamint vidékfejlesztési szakemberek.

Az MKP sajtóosztálya
Pozsony, 2012. november 5.