13. jún 2017.
Június 3-án Dunamocson Gyermeknapi Kalandok címmel vidám játékok és vetélkedők várták az érdeklődőket, elsősorban a gyerekeket.
17. máj 2017.
Andódon tartották a Magyar Közösség Pártja Érsekújvári járási konferenciáját. A küldötteket Bolya Szabolcs járási elnök köszöntötte, majd Czuczor Mária, a község polgármestere (MKP), a járási elnökség tagja  üdvözölte a jelenlévőket.
12. máj 2017.
A tervezett párkányi hulladékégető megépítése ellen tiltakoztak a helyiek és a környékbeliek május 11-én a városi hivatal előtt.
10. máj 2017.
Zenével, tánccal, vidám dalolással köszöntötték a májust Udvardon. A község szervezésében idén is nagyszabású kultúrműsorral, focitornával, halászléfőző versennyel várták az érdeklődőket a község szabadtéri színpadához május elseje előestéjén.
3. apríl 2017.
Sajtónyilatkozat: A Magyar Közösség Pártja Gútai Helyi Szervezetének önkormányzati képviselőcsoportja és elnöksége határozottan elítéli a Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba – Ľudová Strana Naše Slovensko) 2017.
30. marec 2017.
A Komáromi járás további öt településen tartottak taggyűléseket a Magyar Közösség Pártjának helyi szervezetei. Értékelték az elmúlt év történéseit, és áttekintették a 2017-es év feladatait.
26. marec 2017.
Március 23-án megtartotta jelöltállító taggyűlését a Magyar Közösség Pártja Gútai Helyi Szervezete is. A taggyűlést Viola Miklós elnök, járási alelnök nyitotta meg és köszöntötte a megjelent tagságot.
26. marec 2017.
Március 22-én megtartotta jelöltállító taggyűlését a Magyar Közösség Pártja Perbetei Helyi Szervezete is. A taggyűlést Zsitva Norbert elnök nyitotta meg és köszöntötte a megjelent tagságot.
26. marec 2017.
Március 22-én megtartotta jelöltállító taggyűlését a Magyar Közösség Pártja Pathi Helyi Szervezete. A taggyűlést Szabó Olga elnök – járási elnökségi tag, megyei képviselő nyitotta meg és köszöntötte a megjelent tagságot.