Zenével, tánccal, vidám dalolással köszöntötték a májust Udvardon. A község szervezésében idén is nagyszabású kultúrműsorral, focitornával, halászléfőző versennyel várták az érdeklődőket a község szabadtéri színpadához május elseje előestéjén. A majálisok mindig nagy közösségi ünnepek voltak, mára a név maradt, a szokások változtak. Régen május elsejére virradóra a legények a lányos házakhoz állították fel a májusfát, manapság a májusfa feldíszítése és állítása új értelmet kapott. Ma a legtöbb településen az önkormányzat, az egyes oktatási intézmények, hagyományőrző csoportok, sport- és civil szervezetek együtt díszítik fel a község vagy város májusfáját, majd együtt emelik a magasba az együttműködés jelképeként. Nem volt ez másként Udvardon sem, ahol az egyes intézmények, szervezetek mellett a politikai pártok is felkötötték szalagjukat a májusfára. A Magyar Közösség Pártja nevében Bolya Szabolcs járási elnök és Farkas Tibor, az MKP helyi szervezetének elnöke kötötték fel a piros-fehér-zöld szalagot. A rendezvényen részt vett Szigeti László megyei képviselő, az MKP Országos Elnökségének tagja is.

Az MKP helyi szervezete a halászléfőző versenybe is benevezett. Az általuk főzött halászlevet a zsűri bronz sávos minősítéssel jutalmazta.

A kultúrműsorban a helyi óvodák, iskolák és hagyományőrző csoportok mellett színpadra lépett Valasko Ferenc is, aki vidám dalokkal szórakoztatta a közönséget. Elénekelte a Nélküled c. dalt is, amely a dunaszerdahelyi DAC stadion mérkőzésein rendszeresen felhangzik az ő előadásában. A vidám majálist Márió, a harmonikás koncertje zárta. (mkp_éú)

Fotók: Farkas Hajnalka, Bolya Dudás Anita

Címkék: Udvard, Bolya Szabolcs ,