Az orvosok már nem kérhetnek a betegektől illetéket a pontos időre szóló megrendelésért, ez a lehetőség júliustól megszűnt. Az 577/2004-es törvény módosítása, amely az illetékekkel is foglalkozik, nem kis káoszt okozott a pácienseknél és az orvosoknál egyaránt. A törvénymódosítás következtében az idős, beteg, súlyosan egészségkárosodott páciensek, de a dolgozó emberek is gyakran órákat kénytelenek eltölteni a várótermekben, és egyáltalán nem biztos, hogy még aznap sorra is kerülnek. Szélesedett az illetékért nyújtott szolgáltatások köre és nőtt az illetékek összege is. Az orvosok megtalálták a kiskapukat, hogy a kiesett bevételt pótolják, ami ismét a betegek kárára van. A megyei tisztiorvosok asztalán egyre sokasodnak a panaszok mind a páciensek, mind az orvosok részéről.

Megyei kezdeményezés

Pozsony megye vezetése már többször foglalkozott az illetékek körüli problémákkal, de mivel a minisztérium részéről nem mutatkozott hajlandóság ezek megoldására, 2015. szeptember 8-án találkozóra hívta az egészségügyi ellátást nyújtó szervezetek és a páciensek érdekvédelmi szervezetének képviselőit.

A meghívást elfogadta a Szlovák Orvosi Kamara, a Szlovák Szakorvosok Uniója, a Szlovák Fogászok Kamarája, a Szlovák Magánorvosok Szövetsége, a Szlovákia Kórházainak Szövetsége és a Páciensek Jogvédelmének Szövetsége. Pozsony megye képviseletében a találkozón részt vett Németh Gabriella (MKP), a szociális és egészségügyért felelős alelnök, Valerián Potičný megyei tisztiorvos és Jana Ježíková egészségügyi osztályvezető-igazgató asszony. A találkozó célja elsősorban információgyűjtés volt, hogyan élik meg, hogyan értékelik a törvénymódosítás óta eltelt időszakot a legilletékesebbek, valamint egy olyan átfogó megoldás felvázolása, amely egyaránt védi és tiszteletben tartja mind a páciensek, mind az orvosok érdekeit.

A megoldások keresése

A résztvevők nagyra értékelték, hogy Pozsony megye elsőként és egyedüliként vállalta fel a nyilvános, széleskörű vita elindítását az illetékek körüli problémák megoldására. Egyöntetűen megállapították, hogy az elfogadott törvénymódosítás rossz a páciensek és az orvosok számára egyaránt, az elfogadását nem előzte meg széles társadalmi vita, és mielőbb szükséges egy új, átfogó törvény elfogadása, amely az illetékek kiszabásába rendszert vinne. Az Orvos specialisták Szlovákiai Uniójának elnöke MUDr. Andrej Janco kijelentette, hogy a törvény rossz, meg kell változtatni, és ezt közösen kell, hogy előkészítsük. Továbbá felvetette, hogy amennyiben az egészségbiztosítók kifizetnék az orvosi beavatkozások valós értékét, nem lenne szükség semmilyen illeték megszabására.

Nem lehet megoldás, hogy az orvosok kitalált szolgáltatásokért kérjenek illetéket, pl. a Wifi használatért, vagy ha a kisgyermek nem működik együtt az orvossal. Amennyiben a szakorvos a rendelőt fenn akarja tartani, gyakran egy harmadik fél bevonásával hajtják be az illetéket. Sok esetben különböző komplex egészségügyi ellátást nyújtó csomagokat kínálnak a betegeknek, gyakran olyan értékben, amit viszont csak a szolvens páciensek engedhetnek meg maguknak. A megyei tisztiorvosi hivatal ugyanis az illeték fajtáit és az értük fizetendő díjat nem illetékes jóváhagyni, csupán tudomásul veszi – eddig terjed a hatásköre. Amit megtehet, az egyedül az, hogy megpróbálja jobb belátásra bírni a szakorvost, hogy a szóban forgó szolgáltatást törölje a jegyzékből.

A páciensek és orvosok érdekeit is szem előtt tartva Pozsony-megye és a tárgyaláson résztvevő szakmai szervezetek képviselői felvállalták, hogy elküldik javaslataikat a Pozsony megyei önkormányzati hivatalba. Ezek alapján a hivatal összeállít egy komplex anyagot, amelyet a legközelebbi tárgyaláson - amelyre egy hónapon belül sor kerül - megvitatják és egy esetleges konszenzus után megpróbálják elérni, hogy ezt az egyértelműen rossz és káros törvényt mielőbb egy új, átfogó és az illetékek kérdésébe egységes rendszert vivő törvény váltsa fel. A választások közeledtére való tekintettel ez ugyan nem lesz könnyű feladat, de lehet, hogy a kormány az általános elégedetlenséget kivédendő, hajlik majd a megoldásra.

Az MKP sajtóosztálya