A Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság meghívására felvidéki körútra érkezett a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldöttsége dr. Radetzky Jenő elnök vezetésével. Ebből az alkalomból Muzslán szakmai fórumra és üzletember-találkozóra került sor.

A fórumot megelőzően viszont a meghívottak a Hidaskürti Magán Szakközépiskola bátorkeszi kihelyezett részlegében jártak, ahol megismerkedtek egy, a kor igényeinek megfelelő, versenyképes szakközépiskolával. Majd Párkányba vezetett a csoport útja, ahol Béres József Convertis papírfeldolgozó üzemében tettek látogatást. A gyár 110 embernek biztosít munkahelyet.

A fórum és üzletember-találkozó színvonalas szakmai előadásokkal kezdődött a muzslai kultúrházban. Ennek fővédnöke és házigazdája Farkas Iván, a település polgármestere, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke volt.

Az egybegyűlteket előbb Borvák Imre alpolgármester köszöntötte, aki egyben rövid helytörténeti és ismereti előadást is tartott, majd a főszervezők nevében Pogány Erzsébet, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnök asszonya tartott köszöntőt. Ebben kiemelte, hogy a kezdeményezésüket erdélyi mintára hozták létre, ahol már 20 éve működik hasonló nagy sikerekkel. Kiemelte, hogy oroszlánrészt vállaltak a Baross Gábor fejlesztési terv kidolgozásában, munkájukat tavaly Wekerle-díjjal ismerték el.

A vendégek nevében Radetzky Jenő kapott szót, aki a nemzetpolitika fontosságáról beszélt, rámutatva, hogy mindezt csak gazdasági alapokra helyezve lehet eredményesen művelni, ezért mindenkinek az összefogás és az eredményorientáltság az érdeke.

A konferencia második blokkjába négy szakmai előadás kapott helyet. Farkas Iván előbb az Ister-Granum vállalkozási övezetet mutatta be, amely 11 célkitűzést sorakoztatott fel , amelyek a térség gazdasági felzárkózását szolgálják, és amelyek némelyike a megvalósítás fázisába került, például a Párkány és Esztergom közötti teherkomp. Tőle Havran István vette át a szót, aki a Szlovák Kezesbank komáromi fiókigazgatójaként a vállalkozók hitellehetőségeiről tartott előadást. Mint elmondta, bankja fontosnak tartja, hogy a fejlesztések ne kerüljék el Dél-Szlovákiát, ezért minden jó ötletben partnerek szeretnének lenni.

Pém Bálint, a Fiatal Gazdák Szövetségének elnöke személyes példán mutatta be, hogy igenis van jövője a mezőgazdaságnak Szlovákiában, és a fiataloknak megannyi lehetősége van ezen a téren, csak élni kell vele. Sok egyéb mellett bemutatta az EU-források célirányos felhasználhatóságát és a belőlük fakadó lehetőségek széles tárházát.

Végül Szabó Róbert helyi asztalosmester prezentálta cége sikertörténetét. Bemutatva, hogy kellő elszántsággal, akarattal és dolgozni akarással a tisztességes kisiparosok szépen meg tudnak élni vidékünkön is.

Később bemutatkozott a Muzslai Kertbarátok Köre, a Muzslai Hegyközség, négy helyi borász pedig bemutatta saját pincészetét majd borait. A rendezvény üzletember-találkozóval, kötetlen eszmecserékkel, névjegykártyacserékkel, kapcsolatépítéssel és helyi borkóstolóval zárult.