Az írásom alatti cikk hétfőn, április 28-án íródott. Azon a napon, amikor a Nyitra Megyei Tanács ülésén, mintegy másfél órán át tárgyaltunk mi, a megyei tanács tagjai az új határátkelőkről, köztük a Duna-kompról és az új Ipoly-hidakról szóló napirendi pontról.

Nyitra megye elnöke és a megyei hivatal főosztályvezetői hasonló határozati javaslatot tettek a tanács elé, mint korábban, a március 24-i képviselőtestületi ülés elé azzal a különbséggel, hogy a javasolt két beruházás (Dunaradvány és Neszmély közötti komp, valamint az Ipolyszakállos és Tésa közötti Ipoly-híd) jóváhagyása helyett azok tudomásul vételét javasolták a megyei tanács tagjainak, majd később a képviselőknek, mivel az elnapolás ellenére a kormányfők által március 27-én aláírt együttműködési szándéknyilatkozatba kerültek.  A tanács tagjaként hétfőn azt javasoltam, hogy térjünk vissza az általam  2008-ban javasolt, és az akkori képviselőtestület által elfogadott két Ipoly-hídhoz (Helemba- Ipolydamásd és Ipolypásztó-Vámosmikola között), mert 2012-ben a két partner, a Nyitra Megyei Önkormányzat és a NIF Zrt. megépítésük elhalasztásáról döntött az Európai Unió most kezdődő, új költségvetési időszakára, és mert a magyarországi oldalon időközben megoldódtak a megépítést akadályozó környezetvédelmi bonyodalmak. Ezt bizonyítja, hogy a magyarországi oldalon elkészült a hidak teljes tervdokumentációja, sőt megvan a hidak építkezési engedélye.
Javaslatomat nagymértékben megerősítette a magyarországi politikai szintről jövő újabb impulzus, amely szintén a korábban eltervezett két hídhoz való visszatérést javasolja.  Nyitra megye vezetése két feltételhez köti a visszatérést: oldódjon meg az előfinanszírozás kérdése (e rendelkezés megtalálható az aláírt együttműködési szándéknyilatkozatban) és a hidak műszaki teherbírása az Európai Unió szabályzata alapján a lehető legalacsonyabb legyen, ennek köszönhetően a lehető legköltségkímélőbb hidak épüljenek fel. Azzal érveltem, hogy az Eurocode szabályzat szerint az EÚ olyan hidak megépítését támogatja, amelyek műszaki teherbírása legalább 12,5 tonna. Emellett közlekedési teherbírásuk lehet akár 3,5 tonna. Emiatt módosítani kell az elkészült tervdokumentációkat. Az aláírt szándéknyilatkozatban az a rendelkezés is megtalálható, hogy a szándéknyilatkozatban felsorolt 21 beruházási tétel mellett más beruházások is megvalósulhatnak. Megjegyzem, hogy a korábban eltervezett hidakat nemzetközi szerződésben rögzítették, ezeket a törvényhozások elfogadták és a törvénytárban megtalálható mind Szlovákiában, mind Magyarországon. Emellett az Ipoly alsó folyásának mindkét határmenti térségében ezen hidak megépítését követelik az önkormányzatok és a térség képviselői. Bennünket, megyei képviselőket pedig ez az igény vezérel, ezek megvalósításáért kell kardoskodnunk.

Végül a benyújtott határozati javaslat visszavonása mellett döntött hétfői ülésén a Megyei Tanács, a következő körben az érintett megyei szakmai bizottságoknak kell a körülményeket megvitatniuk, mielőtt végleg dönt a megyei képviselőtestület. Kívánatos, hogy ebben a fázisban felvegye a kapcsolatot a két korábbi partner, a Nyitra Megyei Önkormányzat Hivatala és a NIF Zrt., hogy megvitassák a további konkrét lépéseket.

A Nyitra Megyei Tanács tegnapi ülésén tehát kedvező fordulat történt, megnyílt a visszatérés lehetősége a két korábbi hídhoz. A másik javasolt tétel, a Dunaradvány és Neszmély közötti komp ügye a Nyitra Megyei Önkormányzat szintjén mindezzel érintetlen maradt, nyilván a következő képviselőtestületi ülésen tudomásul vesszük a két kormányfő által aláírt szándéknyilatkozat idevágó rendelkezését és jóváhagyjuk a pályázat elkészítését.

Amennyiben a Nyitra Megyei Önkormányzat képviselőtestülete március 24-én határozatban fogadta volna el a két új beruházás tervét,  amennyiben nem fogadta volna el javaslatomat a javaslat elnapolásáról, akkor a most kezdődő hétéves uniós költségvetési időszakban más beruházás nem valósulhatott volna meg, mint az újonnan javasolt Ipoly-híd és a Duna-komp. Akkor válik ez a két beruházás nagyon szerény keretnek, ha figyelembe vesszük, hogy a március 27-én aláírt együttműködési szándéknyilatkozatba Besztercebánya megye határvidékén újabb hat Ipoly-híd beruházási javaslata került a nemrégen megépült két híd mellé, továbbá Kassa megye nyolc beruházási javaslata.

Farkas Iván, az MKP képviselőcsoportjának vezetője

* * *

Nyitra megye: Mi lesz a tervezett Ipoly-hidakkal?
Felvidék.ma,   készült: 2014.április 28.

Milan Belica (Smer) megyefőnök a Nyitra megyei közgyűlés elé még március 24-én nyújtotta be a szlovák-magyar határon megvalósítandó beruházásokra vonatkozó határozati javaslatát.
A javaslatban azonban még nem szerepelt az előző ciklusban előkészített Helemba-Ipolydamásd és Ipolypásztó-Vámosmikola közötti hidak megépítésének a terve. Farkas Iván, az MKP megyei frakciójának vezetője javaslatára a képviselőtestület elnapolta a határozat elfogadását.

Ezt megelőzően, március 3-án a Nyitra Megyei Tanács ülésén Farkas Iván már javasolta, hogy a megyei hivatal terjessze be a legközelebbi, március 24-i megyei testületi ülés elé beszámolóját a három törvényerejű nemzetközi szerződés (a 90 határmetszési pontról – 151/2012, Helembai Ipoly-híd – 140/2012, Ipolypásztói Ipoly-híd – 141/2012) végrehajtását illetően. Beszámoló helyett azonban konkrét határozati javaslat született.

Az MKP szakpolitikusa a Felvidék.ma-nak elmondta, a Belica-féle javaslat mindössze két új befektetés jóváhagyását javasolta: az Ipolyszakállos és Tésa közötti híd megépítését és a Dunaradvány és Neszmély közötti kompjárat beindítását. A történethez hozzátartozik, hogy Orbán Viktor és Robert Fico miniszterelnökök a magyarországi Szadán március 27-én aláírták az együttműködési szándéknyilatkozatot (memorandum), amely a 90 határmetszési pontról szóló kormányközi megállapodásból azt a 21 beruházási tételt tartalmazza, amelyeket a most kezdődő európai uniós költségvetési időszakban meg kellene valósítani. Farkas Iván ezt rendkívül pozitív fejleménynek tartja. „Ipolyságtól keletre, végig az államhatáron nagyszámú beruházást sorol fel a dokumentum. A gondunk az, hogy Nyitra megye határszakaszán viszont rendkívül szerény a beruházási tételek száma, mindössze az a kettő, amely Belica javaslatában szerepelt. A Dunaradvány -Neszmély közötti komp kimondottan Komárom-Esztergom megye kérésére került a listára, a Nyitra megyei elnök javaslata az Ipolyszakállos - Tésa közötti Ipoly-híd. Ennek kérdését viszont az érintett régióban, az Ipoly innenső és túlsó oldalán az érintettekkel nem vitatták meg, sőt, a magyarországi oldalon ez a híd a semmibe vezetne.

Előkészítettsége nulla", sorolja a politikus. A Párkány - Ipolyság szakaszon a már korábban előkészített Helemba-Ipolydamásd és Ipolypásztó-Vámosmikola közötti híd nem került be a szándéknyilatkozatba, az MKP viszont azt szeretné, ha ismét előtérbe kerülne e két híd ügye, hiszen élő szlovák-magyar szerződésben is rögzítve van a megépítésük. „Előkészítésük már 25, illetve 12 éve tart, kész a teljes tervdokumentáció, sőt, megvan az építkezési engedély is, amelynek újbóli beszerzése akár évekig eltarthat. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a két kormányfő által aláírt szándéknyilatkozatban felsoroltak mellett további beruházások is megvalósulhassanak, mert erre maga a dokumentum is teret kínál", állítja Farkas. Azt kérik hát az érintett felektől, Nyitra megye önkormányzatától és magyarországi partnerétől, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt-től, illetve a politikai felelősöktől, hogy mihamarább lépjenek ez ügyben. „A közlekedésszakmai megfontolásokat, a logisztikai szempontokat, az ésszerűséget figyelembe véve mindenféleképpen indokolt a két említett Ipoly-híd mielőbbi megépítése. S ha emellett jut forrás a harmadik hídra is, akkor épüljön meg az is. Szeretnénk, ha a hétéves költségvetési ciklus végére elkészülnének ezek a hidak", nyilatkozta a szakpolitikus.
Mint ismeretes 2012 szeptemberében a NIF Zrt. és Nyitra megye megállapodtak a kormányközi szerződésbe is foglalt két Ipoly-híd megépítésének elhalasztásában a következő uniós költségvetési ciklusra, amely idén veszi kezdetét.

BA, Felvidék.ma