Elektronikusan és postai küldeményben is érkeznek észrevételek a Magyar Közösség Pártja decemberben nyilvánosságra hozott, és közvitára bocsátott „A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei” című dokumentumához. A koncepció a felvidéki magyar közösség megmaradását és Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatását célozza meg. A Magyar Közösség Pártjának elnöksége azt tervezi, hogy februártól Pozsonytól Nagykaposig számos helyszínen  kezdi népszerűsíteni a felvidéki magyarság önrendelkezéséről szóló tervezetet. Az emberekkel lakossági fórumokon is megvitatják a dokumentum tartalmát, mely már szlovákul is elérhető az MKP honlapján.

Berényi József MKP-elnök tájékoztatása szerint a hozzászólások skálája sokrétű, a tervezettel kapcsolatos hozzászólások jelentős része foglalkozik a hatáskörökkel, illetve azzal, hogy az önrendelkezésről szóló dokumentum mikor válhat valósággá Szlovákiában. Minden hozzászólást szívesen vesznek, mert azt jelentik, hogy olvassák a dokumentumot, foglalkoznak vele, és már ez előrelépés. Politikai akarat esetén egy ilyen intézmény működhetne, nem veszélyeztetné Szlovákia területi integritását, de lehetővé tenné Dél-Szlovákia felzárkózását és az itt élő magyarok identitásának megőrzését. Ez a cél." - tette hozzá.

Őry Péter, az MKP önkormányzati és közigazgatási alelnöke elmondta, a tapasztalatokat, javaslatokat szakemberekkel vitatják meg, így azok bekerülhetnek a tervezetbe. "Mindig jönnek új ötletek és mindig érkeznek olyan meglátások, amelyekre az adott esetben a koncepciót létrehozó szűkebb csapat nem gondolt" - mondta. (hirek.sk)