Farkas Iván, az MKP Nyitra megyei frakcióvezetője a képviselőcsoport nevében Budapesten, a Vármegyeházán nem hivatalos tárgyalást folytatott Szabó Istvánnal, a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnökével. A tanácskozáson jelen volt Kuszák Miklós, a Pest Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője és Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere.

A tanácskozás résztvevői megvitatták a nagyrégiós Európai Területi Társulás (EGTC) előkészületeit, amelyet Nyitra megye kezdeményezésére a két megye, valamint Budapest megyei jogú főváros alapítaná meg. A Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlése néhány hete határozatban járult hozzá az Európai Területi Társulás megalapításához.

Lévén, hogy az Ipoly alsó folyása Nyitra megye délkeleti részét és Pest megye északi részét köti össze, a tárgyaláson terítékre került a folyó alsó folyásán tervezett hidak ügye is. Pest megye a korábban tervezett, Helemba és Ipolydamásd, valamint az Ipolypásztó és Vámosmikola közötti hidak, továbbá az Ipolyvisket Tésával összekötő út megépítésében érdekelt. E beruházások, valamint a szomszédos megyék határon átnyúló gazdaságfejlesztése végett kulcsfontosságú a megyék közötti kapcsolatfelvétel.

Nyitra megye eddig nem vett részt semmilyen Európai Területi Társulás megalapításában, korábban együttműködési szerződést kötött Komárom-Esztergom megyével és Veszprém megyével.