Pozsony, 2014. szeptember 24-én az MKP Gazdaságpolitikai és Régiófejlesztési Tanácsa (MKP GRFT) megelégedéssel vette tudomásul, hogy az Európai Bizottság Szlovákia számára feloldotta négy operatív program keretében az uniós támogatások kifizetésének ideiglenes felfüggesztését. Nyugtalanító azonban, hogy további öt operatív programban fennmarad a kifizetések felfüggesztése, és a nemzeti keret végleges szűkítése százmilliós nagyságrendű lehet sőt, túlszárnyalhatja az egymilliárd eurót. Nyugtalanító továbbá, hogy az uniós támogatások felhasználásánál továbbra is fennáll Dél-Szlovákia hátrányos megkülönböztetése.

A Magyar Közösség Pártja Gazdasági és Régiófejlesztési Tanácsa követeli a szlovák kormány ez irányú szemléletváltását a most kezdődő 2014-2020 közötti uniós programozási időszakban szűnjön meg szülőföldünk, térségünk hátrányos megkülönböztetése. Különösen érvényes ez a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, hiszen Maroš Šefčovič személyében Szlovákia képviselője lett az Európai Bizottság új közlekedési biztosa.

A nagyszombati PSA-Citroen gépkocsigyárban meghirdetett termelési szünet kapcsán az MKP GRFT fokozott figyelmet szentelt a gépkocsigyártás körülményeinek megvitatásának. A tanács a kormánytisztviselők pozitív hozzáállását követeli a gépkocsi gyárak beszállítói háttéripara letelepedésének ösztönzésében, hiszen ez új munkahelyek létrehozását vonná maga után Csallóközben és Mátyusföldön. Mindemellett Szlovákia gyakorlatilag egy lábon, a gépkocsigyártáson álló ipara a jövőre nézve egyre erőteljesebb kockázatokat rejt magában. Törekedni kell az ipar és ezen belül a gépipar kiterjesztésére.

Az MKP GRFT üdvözli, hogy Szlovákia és Magyarország kormányai jóváhagyásra benyújtották Brüsszelbe az Interreg Program, vagyis a magyar-szlovák határon átnyúló Európai Uniós fejlesztési program tervezetét. Reményeink szerint az Európai Bizottság a közeljövőben jóváhagyja a programot, minek köszönhetően a program irányító hatósága mihamarabb meghirdeti az első pályázati felhívásokat.

Az MKP GRFT megvitatta a 2015. évi állami és közigazgatási költségvetés pénzügyminisztérium által kidolgozott és a kormány elé benyújtott javaslatát. A tanács egybehangzó véleménye szerint a javaslat túlságosan optimista, figyelmen kívül hagyja a gazdasági növekedés várható jelentős visszaesését az ukrajnai válság és a nemzetközi szankciók miatt. Véleményünk szerint a kontinensünk keleti részében kialakult válság valós, teljesíthető javaslat kidolgozását teszi szükségessé. A tanács tagjai elutasítják a kormány szándékát, mely szerint a kis- és közepes vállalkozók, valamint a kisiparosok számára a járulékterhek jelentős növelését és kiszélesítését követően az adóterheik növelését tervezi is tervbe vette.

Az MKP GRFT tagjai értelmetlennek tartják Érsek Árpád, a Most-Híd parlamenti képviselőjének inkompetens megnyilvánulásait az Ipoly-hidak ügyében. Parlamenti képviselőként a segítségnyújtás helyett sajátos módon, ismételten a vádaskodást és a riogatást helyezi előtérbe.

Farkas Iván, az MKP GRFT elnöke