Bekövetkezett az, amire a Magyar Közösség Pártja gazdasági tanácsa nevében jó ideje figyelmeztettünk: 2013 elején a szlovák kormány elvárásához mérve a gazdaság jóval alacsonyabb szinten teljesít. A kormány túlértékelte saját törvény-előkészítő és végrehajtó képességét. A törvények törvénye, az állami költségvetés mellett egy sor törvénymódosítás balul sült el. Gondoljunk csak a munkatörvénykönyvre, az üzletláncokról szóló törvény, vagy akár a gazdaság állami ösztönzéséről szóló törvény elhibázott módosítására. A téves legiszlatív folyamat eredménye, hogy lejtmenetbe került a gazdaság, rohamosan nő a munkanélküliség. A kormány tétlenül,  tehetetlenül szemléli az eseményeket, képtelen a hatékony beavatkozásra. Elhibázott legiszlatív tevékenységének előzménye, hogy alaposan túlértékelte a gazdaság alakulását.  Következménye pedig a mai siralmas helyzet. Legjobban tenné, ha más kezekbe adná a pénzügyi és a gazdasági tárcák irányítását.

Tavaly az autógyárak fokozott termelése és kapacitásbővítése eredményezte, hogy a gazdaság a lehetőségekhez képest jól teljesített. Ez az egyetlen gazdasági szegmens biztosította az államháztartás kedvező alakulását, viszonylagos egyensúlyát. Az idei év elején azonban bekövetkezett az, amire jó ideje figyelmeztettünk. Az autógyárak termelése az uniós piacok beszűkülése következtében lanyhul, és ez alaposan rányomja bélyegét a teljes gazdaság alakulására. Illúzió lenne azt hinni, hogy egy lábon tartósan megállhat az egész ország gazdasága, államháztartása.

A kormány realitásokat jóval meghaladó optimizmusának (inkompetenciájának) következtében újra ki kell igazítani az idei állami költségvetést. Persze, ha komolyan gondolják a bűvös 3 százalékos hiánycélt.  Annak ellenére, hogy az idei állami költségvetés jóváhagyását megelőző utolsó pillanatban az év végén végeztek egy 260 milliós kiigazítást, csökkentést. Nagyon rövid időn belül ezt újra meg kell tenniük. Ezúttal nem fog ez menni valós, érezhető lefaragások nélkül a kiadási oldalon. A kulcskérdés pedig a következő: ezt fogják tenni folyamatosan az év végéig ahelyett, hogy beindítanák a gazdaság fejlesztését ösztönző konkrét intézkedéseket?

A Magyar Közösség Pártja felszólítja a kormányt, végezze a munkáját, kormányozzon!  Ne nézze tétlenül a gazdaságban végbemenő kedvezőtlen folyamatokat. Vegye végre komolyan a küldetését, amelyet a polgárok megbízásából felvállalt, különben regnálása csúnyán fog végződni. Saját maga, de főleg a polgárok számára. A kormány eddigi tevékenységét szemlélve sajnos bekövetkezhet másik előrejelzésünk is: a második félévre recesszióba csúszhat az ország. Ezt kell megelőzni!

Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke