Nyitra Megye Önkormányzata megtartotta 22. képviselő-testületi ülését. Hosszas előkészítés után, többszöri megvitatást és módosítást követően a megyei képviselő-testület végre elfogadta a kultúrára és a sportra szánt 2016. évi támogatásokat. E két területre a Komáromi járásban külön-külön 33 200 eurót osztottunk szét, az Érsekújvári járásba kétszer 34 157 euró, a párkányi választási körzetbe kétszer 11 556 euró, a Vágsellyei járásba kétszer 16 953 euró, míg a Lévai járásba 36 460 euró jutott. Elvi síkon megállapodtunk abban, hogy a pályázatok leadását követően - október 15-e és december 31-e között - jóváhagyjuk a jövő évi támogatásokat, mert tarthatatlan az olyannyira elkésett döntés, mint az idei. Ehhez azonban módosítani kell a támogatásokat szabályozó megyei általános érvényű rendeleteket. Azok módosítását a megyei hivatal készíti el és terjeszti be.

A testület megvitatta Nyitra megye 2015. évi zárszámadását. Tavaly a 2014. évihez hasonló gazdálkodási többlet képződött, konkrétan 11,74 millió euró összegben. A 8 szlovákiai megye közül ez újfent a legmagasabb összeg. A napirendi pont vitájában, tekintettel a megye 20 milliót meghaladó tartalékalapjára, azt javasoltuk, hogy Nyitra megye a jövőben többet költsön a megyei utak felújítására, a szociális és az egészségügyi intézmények épületeinek korszerűsítésére. Többet áldozhatna a megye az évente kiosztásra kerülő kulturális, sport- és idegenforgalmi támogatásokra is. Tekintettel a jelentős többlettel záró gazdálkodásra az évi 220 ezer eurós támogatási kereteket megnövelhetnénk akár 300 ezer euróra. A megyei támogatások visszacsengése, visszhangja kedvező, a jövőben sokkal több eredményes pályázat lehetne. Ebben az esetben is módosítani kell a vonatkozó általános érvényű rendeleteket.

A megyei önkormányzat által elfogadott új általános érvényű rendelet szabályozza az elkövetkező években a megyei struktúrába tartozó helyi akciócsoportok, Leader-társulások támogatását. A rendelet melléklete tartalmazza a támogatási keretet, valamint a konkrét tevékenységeket, amelyek megyei támogatása a társulások által megpályázható.

A megyei önkormányzat nem nevezte ki a nyitrai Andrej Bagar Színház igazgatójává azt a jelöltet, akit a megyei önkormányzat számára a pályázati bizottság javasolt. A fenntartó újabb pályázatot hirdetett. A Nyitra Megyei Önkormányzat ismét meghirdette a feleslegessé vált ingatlanok értékesítése céljából a kínálati eljárást. A felkínált vagyon listáján szerepelnek azok a tételek is, amelyek a korábbi eljárásnál nem keltek el. Az érdeklődők a felkínált ingatlan vagyon listáját megtekinthetik a megye honlapján – www.unsk.sk –, miután a megye elnöke a képviselő-testület erről szóló határozatát aláírja.

A képviselők elfogadták Nyitra megye külkapcsolati stratégiáját. A stratégia összegzi és értékeli a megye meglévő, határon átnyúló partnerkapcsolatait és felvázolja azok rendezését, valamint az újabb partnerkapcsolatok megkötésének elvét. A megyei közgyűlés elfogadta Nyitra megye részvételét a „Fedezze fel a Kis-Duna, valamint a Mosoni-Duna értékeit kerékpáron és csónakkal” elnevezésű nemzetközi projektben, amelynek jelentősége a regionális idegenforgalom fejlesztésében, a kerékpárutak megépítésében és a folyók attraktívvá tételében rejlik az érdeklődő turisták számára.

A Magyar Közösség Pártja képviselőcsoportja javaslatára a megyei önkormányzat elnapolta a Nagytapolcsányi Kórház kiszervezéséről, jogi státuszának módosításáról, valamint a megyei hőszolgáltató, az Energo-SK Részvénytársaság átalakításáról, a megyei intézmények hőszolgáltatásának kiszervezéséról szóló beterjesztéseket. Javaslatunkat az indokolta, hogy a fajsúlyos, széleskörű anyagokat a megyei önkormányzat szakbizottságai és a megyei tanács sem vitatták meg a képviselő-testületi döntés előtt. Azt javasoltuk, hogy a fajsúlyos napirendi pontoknál indokolt a házszabály, valamint a tanácskozási szabályzatok betartása, a stratégiai anyagok megvitatása a szakbizottságokban, amelyekben a megyei képviselők mellett szakértők is helyet foglalnak. A két beterjesztést a megyei önkormányzat a jövő héten vitatja meg soron kívüli képviselő-testületi ülésén.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője