A Nyitrai Kerületi Önkormányzat hétfőn tartotta 20. képviselő-testületi ülését, amelyen módosította az idei költségvetést. Ennek része a Lévai járásban található II. osztályú, Ipolypásztó és Szete közötti megyei útszakasz teljes burkolat-felújítása 1,6 millió euró összegben.  Az említett út felújítása európai uniós támogatással valósult volna meg tavaly, ám a közbeszerzés sikertelen volt. Javaslatomra a megyei önkormányzat a szükséges felújítást 2016-ban saját költségvetéséből valósítja meg, az erről szóló határozat is végre megszületett.

A megyei önkormányzat tudomásul vette a Pontibus Európai Területi Társulás bejegyzéséről szóló beszámolót, amelyet Nyitra megye és Pest megye hozott létre. Későbbi csatlakozását jelezte Budapest főváros, Nyitra és Léva város.

Az előző ülésen a megyei önkormányzat döntött a feleslegessé vált ingatlanok értékesítéséről. Eladásra kínálja a feleslegessé vált lakást Komáromban - Gadócon, valamint 750 ezer euróért az egykori mezőgazdasági szakközépiskola gadóci komplexumát. Mivel a megye harmadízben kínálta fel a komplexumot, az önkormányzat elfogadta az illetékes szakbizottság ajánlását, hogy a felértékelt ár 70 százalékáért értékesítse az egyetlen érdeklődőnek. Ezt indokolta az ingatlanok őrzésének és karbantartásának költsége is. Az épületegyüttessel szemben található sportpálya továbbra is a megye tulajdonában marad. A Karvai Mezőgazdasági Szakközépiskola egykori kollégiumának épületére nem érkezett ajánlat.

Lezárult a Nyitra megye közérdekű helyközi autóbusz-közlekedésére kiírt, 10 éves időtartamra szóló nemzetközi közbeszerzés. Mivel a megye szigorú feltételeket szabott, egyetlen társaság maradt versenyben, az Arriva. A cég 304 millió euró összegben vállalta 10 évre Nyitra megye területén a helyközi autóbuszjáratok üzemeltetését. Az autóbuszok több mint fele légkondicionált lesz WiFi csatlakozással. Az összes autóbusz GPS-berendezéssel közlekedik majd és koruk nem haladhatja meg a 10 évet. Mivel a közbeszerzés által generált ár 30 millióval alacsonyabb mint a megye által meghatározott felső határ, javasoltam, hogy a megtakarított összeg 10 év alatt legyen felhasználva a megyei utak burkolat-felújítására, évente tehát 3 millió euró összegben. A közeljövőben a megyei hivatal dolgozza majd ki az erről szóló pontos határozati javaslatot, majd jóváhagyásra beterjeszti a testület elé.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője