Menyhárt József

megyei képviselő

Dunaszerdahelyen születtem 1976-ban. Nős vagyok: feleségemmel, és két lánygyermekünkkel a csallóközi Nyékvárkonyban élünk. 2002–2014 között képviselő voltam szülőfalumban, tanult hivatásom révén főleg az oktatás és a kultúra területén tevékenykedtem. 2013-tól mindmáig Nagyszombat megye képviselőjeként dolgozom. 2016-ban a Magyar Közösség Pártja országos elnökének választottak.

 

Tanulmányok:

  • 1999 – 2002: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar Nyelvészeti Doktori Program, PhD-képzés; sikeres disszertáció éve: 2008
  • 1997 – 1999: részképzés a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán
  • 1994 – 1999: Comenius Egyetem, Pozsony, Bölcsészettudományi Kar (magyar–német szak)
  • 1990 –1994: Magyar Tannyelvű Gimnázium Dunaszerdahely
  • 1982 – 1990: Magyar Tannyelvű Alapiskola, Nyékvárkony

Szakmai gyakorlat, foglalkozás:

  • 2004 –   Konstantín Egyetem (Nyitra), Közép-európai Tanulmányok Kara, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet
  • 2001 – Gramma Nyelvi Iroda (Dunaszerdahely)
  • 1999 – 2001: Galántai Magángimnázium

 Tagság:

  • 2010: Magyar Közösség Pártja
  • 2009: Arany A. László Polgári Társulás
  • 2002: Kempelen Farkas Társaság
  • 2001: Gramma Egyesület
  • 1999: Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport
  • 1991: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

Nyelvtudás:

  • magyar – anyanyelv
  • német – nagyon jól, aktívan (felsőfokú nyelvvizsga)
  • szlovák – nagyon jól, aktívan (érettségi vizsga)
  • angol – alapszint

Egyéb ismeretek:

  • PC alkalmazások: Windows XP (Word, Excel, PowerPoint); Macromedia Flash MX (weblapkészítő program);
  • QuarkXpress (kiadványszerkesztő program);
  • Adobe In Design CS (kiadványszerkesztő program);
  • “B” kategóriás jogosítvány
Profile picture for user menyhartjozsef
Születési időpont
1976
Foglalkozása
tanár, egyetemi adjunktus

Hírek

2015. október. 7.
Nemzeti gyásznap megnevezéssel hirdette meg Dunaszerdahely Város Önkormányzata az aradi vértanúk emlékünnepségét, amelyet az 1848—49-es szabadságha
2015. szeptember. 22.
  Végy egy kisebbséget: saját anyanyelvvel és kultúrával, erős nemzeti identitástudattal, jelentős lélekszámmal.
2015. augusztus. 25.
Kilenc éve, 2006. augusztus 25-én támadták meg az akkor 23 éves diáklányt, Malina Hedviget Nyitrán, aki máig harcol igazáért.
2015. június. 4.
AZ MKP Beszéljük meg címmel meghirdetett fórumára a Nagymagyari helyi szervezet elnöksége is meghívta a járás parlamenti képviselőjelöltjeit.
2015. május. 8.
A Magyar Közösség Pártjának dunaszerdahelyi járási küldöttei 2015. május 7-én, csütörtökön tartották jelöltállító közgyűlésüket.
2015. május. 3.
Mondják: anya csak egy van. Vámos Miklós regényében, a Móricka-viccben, az elkoptatott frázisban talán igen; az életben viszont lehet több is.
2015. március. 30.
A májusban 7-re tervezett járási konferencia előkészítéséről tárgyalt az MKP Dunaszerdahelyi Járási Elnöksége a 2015.
2015. március. 15.
167 év telt el azóta, hogy történelmünk egyik legfelemelőbb óráit, napjait élhette át a pesti ifjúság idealizmusa, mely győzedelmeskedett az örökös
2015. március. 12.
Az MKP Dunaszerdahelyi Járási Elnöksége a tisztújító járási konferencia után 2015. március 11-én tartotta meg első, alakuló ülését.
2015. február. 28.
A Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyi Járási Elnöksége 2015. február 27-én tartotta tisztújító járási konferenciáját, Ekecsen.

Facebook bejegyzései

2019. május. 11.

A Štúr-túr szobor egy szimbólum. Nem a nagy szlovák személyiség előtti főhajtás jele, hanem a magyarok megtörésének jelképe kíván lenni.

Üzenete: a várost elfoglaltuk, átneveztük és most őrhelyként elhelyezzük itt ezt a szobrot. Mindezt a helyi lakosság akarata ellenére.

A párkányiakat soha senki sem kérdezte meg a fenti döntésekről, ha pedig véleményt mondtak – a szoborállítás vagy korábban a város visszanevezése ügyében –, akkor ezt figyelmen kívül hagyták.

Szlovákia nem jogállam, hallottuk az utóbbi években. Egyre gyakrabban halljuk. Újságírót gyilkoltak, oligarchák büntetlenül lopják szét az államot. De mondjuk ki hangosan azt is: Szlovákia azért sem jogállam, mert nem veszik figyelembe a mi véleményünket, az állam asszisztál ahhoz, hogy egyesek elnyomják a helyi lakosokat. Akik nem akarták ide ezt a szobrot.

Elnyomni, megtörni csak azt a közösséget lehet, amely hagyja magát. Nem elég, ha kesergünk és elmondjuk, mivel nem értünk egyet. Tenni kell ellene! Persze nem úgy, ahogy a jelenlegi, magát magyarnak mondó pozsonyi kormányzati csapat. Hiába van magyar közlekedési miniszterünk, ha ő aláírja a Matica Stúr-szerződését, ahelyett, hogy felmondaná! Olyan érdekképviseletre van szükség helyben, Pozsonyban és Brüsszelben is, amely kiáll értünk!

2019. május. 10.

A fatális hiba foltozgatása nem jogbővítés

A parlamentben a nemzeti koalíció megtörte az elnöki vétót, május 15-től bírságolni lehet azokat, akik a magyar himnuszt éneklik. Ennyit arról az ígéretről, hogy elég lesz az elnöki vétó. A félreszavazók újabban azt ígérik, a jövő héten egy saját módosító javaslattal megoldják az általuk okozott galibát. Láttunk már sok politikai blöfföt és üres ígéretet, így akkor hisszük el, ha a parlament tényleg megszavazza a büntetések eltörlését és ez megjelenik a törvénytárban is.

Addig is viszont szögezzünk le valamit: ha egy fatális hibát próbálnak kijavítani, az nem jogbővítés, nem előrelépés, nem eredmény. Ha átmegy a hidas módosító, csak az eddigi állapotokat betonozzuk be, de például a magyar zászló stadionokban történő lobogtatásáért ugyanúgy bírságot kell fizetni, mint eddig is. Vagyis nem lépünk előre egy jottányit sem.

Legyünk résen, amikor egyesek a nagy semmit akarják majd újracsomagolva sikerként eladni!

2019. május. 7.

A megyeelnök Jozef Jofo Viskupic és Berényi József alelnök a megyén elért eredményekről és az újabb feladatokról tájékoztatták a Dunaszedahelyi járás polgármestereit.

2019. május. 5.

Nemzeti imánk Koppány hangjával (is) zeng ma Pozsonyban

2019. május. 5.

Lengnek zászlaink

2019. május. 5.

A mai nap sok tekintetben rendkívüli: helyt állunk nemzeti szimbólumainkért, s köszönthetjük a mindennapi helytállás örökös hőseit – az édesanyákat. Isten ugyanis Anyákat teremtett, mert ő maga nem lehet ott mindenhol személyesen...

2019. május. 3.

Zengjen minél több torokból nemzeti imánk, a Himnusz Pozsonyban május 5-én! Legyünk sokan, hogy azok is meghallják, akik eddig süketek voltak közösségünk ügyei iránt. Találkozzunk.