A Magyar Közösség Pártjának dunaszerdahelyi járási küldöttei 2015. május 7-én, csütörtökön tartották jelöltállító közgyűlésüket. A Kulturális és Üzletközpont konferenciatermében megtartott tanácskozásra 139 küldött kapott meghívót, köztük a járási elnökség tagjai, valamint a helyi szervezetek küldöttei. A tanácskozás legfontosabb napirendi pontja a járás 24 parlamenti képviselőjelöltjének megválasztása volt az MKP 2016-os országos listájára. Az ülést Menyhárt József járási elnök nyitotta meg, aki üdvözölte a tanácskozás résztvevőit, a megjelent vendégeket. Az ülésen részt vett Berényi József, a párt országos elnöke, valamint Samu István, az MKP Országos Elnökségének tagja a komáromi járásból. Az ülésvezető járási elnök a meghívóban feltüntetett tárgyalási rend jóváhagyása és a munkabizottságok megválasztása után beszédet mondott. Menyhárt József a konferencia legfontosabb üzenetét hangsúlyozta: 2016 márciusában lesznek a parlamenti választások Szlovákiában. A dunaszerdahelyi járásnak döntő szerepe lesz a választási eredmények kimenetelében. Mivel az MKP egy demokratikus párt, a járás helyi szervezeteinek küldöttei döntik el, kik lesznek azok az egyének, akik képviselhetik a magyar közösséget. Berényi József üdvözlő beszédében a következőt hangsúlyozta: Fontos, hogy mindenki tudja, milyen feladatot vállalnak a jelöltek. A programalkotásból is részt kell vállalniuk, mert azt a programot tudja valaki hitelesen képviselni, amit önmaga írt, önmaga fogalmazott. A hosszú és eredményes tanácskozás végén a konferencia határozatban rögzítette a megválasztott képviselőjelölteket: Menyhárt József (Nyékvárkony, A.Szabó László (Dunaszerdahely), Bauer Edit, (Somorja), Bárdos Gábor (Somorja), Karaffa Attila (Dunaszerdahely), Őry Péter (Csütörtök), Hájos Zoltán (Dunaszerdahely), Vajas Imre (Gelle) Bacsó László (Nyárasd), Élesztős Pál, id. (Somorja), Horony Ákos (Dunaszerdahely), Orosz Csaba (Somorja), Óváry Péter (Somorja), Bögi Tímea (Csilizradvány), Bognár Éva (Dunaszerdahely), Néveri Sándor (Nagymegyer), Tóth Ernő (Nagyudvarnok), Stercel Olivér (Nagymagyar), Nagy Anikó (Bős), Hodosy Szabolcs (Dunaszerdahely), Méry János (Somorja), Veres Gábor (Somorja), Világi Zemes Júlis (Felsőpatony), Pogány Tibor (Somorja). bi.