Menyhárt József

megyei képviselő

Dunaszerdahelyen születtem 1976-ban. Nős vagyok: feleségemmel, és két lánygyermekünkkel a csallóközi Nyékvárkonyban élünk. 2002–2014 között képviselő voltam szülőfalumban, tanult hivatásom révén főleg az oktatás és a kultúra területén tevékenykedtem. 2013-tól mindmáig Nagyszombat megye képviselőjeként dolgozom. 2016-ban a Magyar Közösség Pártja országos elnökének választottak.

 

Tanulmányok:

  • 1999 – 2002: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar Nyelvészeti Doktori Program, PhD-képzés; sikeres disszertáció éve: 2008
  • 1997 – 1999: részképzés a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán
  • 1994 – 1999: Comenius Egyetem, Pozsony, Bölcsészettudományi Kar (magyar–német szak)
  • 1990 –1994: Magyar Tannyelvű Gimnázium Dunaszerdahely
  • 1982 – 1990: Magyar Tannyelvű Alapiskola, Nyékvárkony

Szakmai gyakorlat, foglalkozás:

  • 2004 –   Konstantín Egyetem (Nyitra), Közép-európai Tanulmányok Kara, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet
  • 2001 – Gramma Nyelvi Iroda (Dunaszerdahely)
  • 1999 – 2001: Galántai Magángimnázium

 Tagság:

  • 2010: Magyar Közösség Pártja
  • 2009: Arany A. László Polgári Társulás
  • 2002: Kempelen Farkas Társaság
  • 2001: Gramma Egyesület
  • 1999: Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport
  • 1991: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

Nyelvtudás:

  • magyar – anyanyelv
  • német – nagyon jól, aktívan (felsőfokú nyelvvizsga)
  • szlovák – nagyon jól, aktívan (érettségi vizsga)
  • angol – alapszint

Egyéb ismeretek:

  • PC alkalmazások: Windows XP (Word, Excel, PowerPoint); Macromedia Flash MX (weblapkészítő program);
  • QuarkXpress (kiadványszerkesztő program);
  • Adobe In Design CS (kiadványszerkesztő program);
  • “B” kategóriás jogosítvány
Profile picture for user menyhartjozsef
Születési időpont
1976
Foglalkozása
tanár, egyetemi adjunktus

Hírek

2017. október. 2.
A Magyar Közösség Pártja megdöbbenését fejezi ki a katalóniai népszavazás eseményeivel kapcsolatban.
2017. szeptember. 25.
1,65 milliárd forintból 58 felvidéki magyar óvoda felújítása illetve felépítése kezdődhet meg a közeljövőben.
2017. szeptember. 22.
Felvidéki látogatása során ma a Magyar Közösség Pártja pozsonyi székházába látogatott Vincze Loránt, az Európai Nemzeti Kisebbségek Föderat
2017. szeptember. 20.
Martoson péntek este ünnepélyesen megnyitották, és ezzel hivatalosan is megkezdte működését az Esterházy Akadémia. A nyitóünnepség résztvev
2017. szeptember. 8.
Az egy hónapja tartó kormányválság ma újabb szakítópróbához ért.
2017. augusztus. 7.
Andrej Danko mai bejelentése, amely a 2016-ban megkötött koalíciós szerződés felmondását jelentette, időzítését tekintve meglepő, de korántsem előz
2017. július. 21.
Tusványoson hagyomány a pénteki nemzetpolitikai fórum.
2017. július. 12.
(MTI-hír) Pártjaik elmúlt egy évét értékelték és célkitűzéseiket ismertették a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) és a Most-Híd mag
2017. július. 9.
A Martosi Szabadegyetemen a Kárpát-medencei magyar pártvezetők fóruma kihagyhatatlan programpontnak számít.
2017. július. 6.
Fővédnöki fórum Kövér Lászlóval, Menyhárt Józseffel, Potápi Árpád Jánossal és Szász Jenővel, zászlófelvonás, előadások (az MKP több tisztsé
2017. június. 26.
Dunamocson (Komáromi járás) június 25-én másodízben rendezték meg a Duna-parti Pikniket, melyen közéleti szereplők családi körben folytatta
2017. június. 22.
Dunaszerdahelyen június 22-én tartották az I.
2017. június. 20.
A Szlovák Rádió és Televízió vezérigazgatójáról szóló mai parlamenti szavazás megmutatta: a szlovák parlament politikai kufárok játszótere.
2017. június. 18.
Andrej Kiska államfő e minőségében immár harmadik alkalommal tartotta meg az ország helyzetét értékelő beszédét a pozsonyi parlamentben.
2017. április. 12.
A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapját minden év április 12-én tartjuk.
2017. április. 4.
Március 29.-30. között Máltán tartotta kongresszusát az Európai Néppárt.
2017. március. 7.
Menyhárt József előadása - Elhangzott 2017.
2017. január. 27.
Zobor-vidéki községeket látogatott meg Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának országos elnöke 2017. Január 26-án.

Facebook bejegyzései

2019. augusztus. 14.

Ne Danko 30 méteres rúdjával foglalkozzunk, hanem azzal a mocsokkal, ami a Kočner-féle üzenetekből árad! A gyilkos maffiózó a volt kormányfő és az egykori belügyminiszter cimborája volt, most elolvashatjuk, legfőbb bizalmasával hogyan beszélte meg a Smer viselt dolgait...

A Smer egyenlő a korrupcióval, aki segít neki, az pedig nem az ország polgárainak érdekeit védi: ezt a kormányt kell leváltani fél év múlva!

2019. augusztus. 7.

2019 nyara

2019. augusztus. 6.

Az utóbbi napok híre, hogy Vladimír Mečiar újra pártalapításon töri busa fejét. Jól tükrözi ez a mai szlovákiai közéleti viszonyokat. Mikor azt hinnénk, az említett úriember nevéhez kötődő korszakot már réges-rég magunk mögött tudhatjuk, ismét előbújnak a múlt árnyai. Mečiar legjobb tanítványa nem más mint Robert Fico, aki tovább folytatta azt a tekintélyelvű politikát, amit ő kezdett kiépíteni. Úgy látszik, „a fiatal Szlovákia” egyik gyermekbetegsége, hogy nem bírja levetkőzni az egy „erős ember” köré épülő rendszereket. Így kaptuk a nyakunkba a mecsiarizmust, majd abból alighogy kiláboltunk, a Fico-éra következett. A bűnüldöző és az igazságszolgáltatásért felelős intézmények szisztematikus ellehetetlenítése, a hatalommal való visszaélés és megfélemlítés időszaka fűződik mindkettőjük nevéhez. A szlovákiai politikai élet diszkrét bája, hogy a Mester most, amikor Tanítványa talán végre kiszorul a hatalomból, ismét visszatérne, csak, hogy a „rendszer” fennmaradjon. Nem engedhetjük.

2019. augusztus. 1.
2019. július. 27.

Tusványos: egy a tábor!

2019. július. 24.

Ünnep van!

2019. július. 24.

Amit eddig "csak" személyes találkozások során folytatott beszélgetésekből és saját meggyőződésből tudtunk, azt most már módszeres kutatás is igazolja: a felvidéki magyarok az egységes magyar politikai érdekképviseletet választják, választanák. A Fórum Intézet felmérése nemcsak azt jelzi, hogy a magyar választók egységes fellépést várnak el tőlünk, hanem azt is, hogy többen vennének részt a voksoláson, ha egy közös listáról tudnák kiválasztani a számukra elfogadható jelölteket. Felelősség és alázat, másképp nem megy!
https://ma7.sk/kozelet/aktualis/a-forum-intezet-felmerese-szerint-is-sz…