Gergely Papp Adrianna

Az MKP Országos Elnökségének tagja

Tisztelt Választó!

Évekkel ezelőtt angol nyelv és képzőművészet szakos tanári diplomával Londonba mentem, ahol tovább folytattam tanulmányaimat marketing és menedzsment terén, és saját céget alapítottam. Tizenegy év után hazajöttem, mert nem tudtam elképzelni, hogy ott szülessenek meg a gyermekeim. Tudatosítottam, hogy szükség van itthon a munkámra. 14. éve vagyok polgármester Debrődön, és azért dolgozok, hogy az itt élők életszínvonala emelkedjen. Mivel nincs kellő képviseletünk a törvényhozásban, nincs autópálya, ami összekötne bennünket a nyugati régiókkal, ezért nem jönnek a beruházók sem ide. A vállalkozókat ellehetetleníti a magas járulékok fizetése. A gazdák szélmalomharcot vívnak a fennmaradásukért és földjeikért, mert még nem történt meg a földrendezés. A US Steel, mint a legnagyobb munkaadó a régiónkban, állandóan az alkalmazottak elbocsájtásával fenyeget, ami szinte majdnem minden családot érint. Az alapfeltételeknek haladéktalanul javulniuk kell ahhoz, hogy a régiónk fejlődésnek indulhasson. Természeti és kulturális kincsekben bővelkedő szülőföldünk sokkal több invesztíciót igényel az eddigieknél, hogy fejlődhessen a turizmus, agroturizmus, és a kisebb vállalkozások, melyek további munkahelyeket teremthetnek. Kezdjünk el az itt lakó kisvállalkozóinkra, kisgazdáinkra építeni! Ne csak a nagyvállalatoknak csökkentsük az adót, hiszen ott a nyereség elhagyja az országot.

Ez együtt sikerülni fog! Én el vagyok szánva arra, hogy képviseljem Dél-Kelet Szlovákiát! Kérem, tiszteljen meg bennünket szavazatával 2020. február 29-én, hogy az Ön hangját is hallja az ország!

 

Néhány adat rólam:

Angol nyelv és képzőművészet szakos tanári diplomával Londonba mentem, ahol marketinget és menedzsmentet tanultam. Tizenegy év után hazajöttem, mert nem tudtam elképzelni, hogy ott alapítsak családot. Tudtam, hogy a munkámra van itthon szükség, és nem a tanácsaimra. 13 éve vagyok Debrőd polgármestere.  Két kislány anyukája vagyok, ők 4 és 7 évesek.

Szakmai és politikai pályafutásom:
Debrőd község polgármestere
a Rovás Polgári Társulás alelnöke
a Femine Fortis – Erős Nők Polgári Társulás alapító – vezetőségi tagja
az Abaúj Abaújban EGTC szlovákiai társelnöke
A Debrődi Úrbéresség p.s. elnöke
a CSEMADOK debrődi alapszervezete vezetőségének tagja
a LEADER – Bódva Helyi Akciócsoport vezetőségi tagja

Iskolai végzettségem:
City Business College – London, Assosciation of Business Executives – management és marketing – tanulmányok
Konstatntin Filozófus Egyetem (Univerzita Konštantína Filozofa), Nyitra, Angol nyelv – képzőművészet szakos tanár
Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Kassa
Politikai pályafutása:
2010 Az MKP Országos Elnökségének tagja
2009 Az MKP Járási Elnökségének tagja
2007 Az MKP Debrődi Helyi Szervezetének elnöke

Nyelvismeretem:
angol, orosz

Profile picture for user Gergely Papp Adrianna
Születési időpont
1972

Hírek

2019. február. 9.
Az MKP Országos Tanácsa ma pozsonyi ülésén döntött az idei európai parlamenti választások képviselőjelöltjeiről is.
2019. január. 16.
Ön is ismer olyan nőt, lányt, asszonyt, aki a példaképünk lehet?
2018. december. 3.
A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás, amely a Magyar Közösség Pártjának munkáját kívánja segíteni három évvel ezelőtt azér
2017. május. 14.
Második alkalommal adta át a Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás a Példakép-díjat.
2016. január. 10.
A Magyar Közösség Pártja kezdettől fogva következetesen kiáll a migránsok ellenőrizetlen beáramlásával szemben. 2015.
2015. december. 3.
A Femine Fortis Polgári Társulás megalakulásáról