A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás, amely a Magyar Közösség Pártjának munkáját kívánja segíteni három évvel ezelőtt azért alakult meg, hogy bevonja a nőket a közéletbe. A szervezet december 1-jén Láván tartotta meg tisztújító közgyűlését. A kongresszuson részt vett Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke és Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke is.

Fontos a nők szerepvállalása, hiszen másként látják a dolgokat - hangzott el többször is a közgyűlésen, amelyen a szervezet tagjai vettek részt, voltak köztük polgármesterek, önkormányzati képviselők, iskolaigazgatók, pedagógusok, újságírók. A szervezet új elnökséget választott. Az új elnökség az alábbi összetételben működik majd, elnök: Neszméri Tünde, tiszteletbeli elnök: Bauer Edit, elnökségi tagok (nyugatról kelet felé haladva): Németh Gabriella, Hervay Rozália, Kiss Beáta, Zupko Mária, Gergely Papp Adrianna.