A felvidéki magyarok többsége a Nagyszombat és Nyitra központú megyékben él. A 2011-es népszámlálás szerint e két megyében 290 244 a magyarok lélekszáma, ami a felvidéki magyarság (458 467 fő) 63 százaléka. E két megyében most 24 : 2 a magyar, illetve a vegyes párt által szerzett mandátumok aránya. Jól megmutatkozik az MKP-dominancia az elnökjelöltek voksaiban is.

Berényi József mindenütt győzött Rigó felett

A két önállóan indított Nagyszombat megyei elnökjelölt közül Berényi József (MKP) 19 414 szavazatot kapott, Rigó Konrád 6362-őt. Tehát 3,05-ször többen szavaztak az MKP jelöltjére. Négy évvel ezelőtt a Most-Hidas Nagy József ha megverni nem is, de megszorítani még képes volt Berényit, most ilyesmi szóba sem jöhetett. Rigó Konrád Berényit lejárató, arrogáns kampánya teljes csőd volt, és ez lehetett a Most-Híd „pénztárcájára” nézve is. A vegyes párt minden bizonnyal több százezres nagyságrendű kampánya tulajdonképpen egy szimpla közvélemény-kutatássá silányult, amelynek eredményét egy arra szakosodott intézettől pár ezer euróért is megtudhatták volna.

Berényi József Nagyszombat megye mind a hét járásában legyőzte Rigó Konrádot. A Dunaszerdahelyi járásban 12 398 : 4 879, a Galántai járásban 6 485 : 1 048, a Galgóci járásban (Hlohovec) 69 : 67, a Pöstyéni járásban 103 : 91, a Szenicei járásban 71 : 62, a Szakolcai járásban 76 : 36, a Nagyszombati járásban pedig 219 : 179 volt közöttük a szavazatarány.

A csallóközi és mátyusföldi választókörzetben egyébként Berényi József nyerte az elnökválasztást nemcsak Rigóhoz viszonyítva, hanem az összes jelöltet nézve is. A Dunaszerdahelyi járásban Jozef Viskupič 2 415 szavazatot kapott, Tibor Mikuš pedig 1 825-öt, a Galántai járásban Viskupičra 5 270-en, Mikušra 6 020-an szavaztak.Érdemes megjegyezni, hogy Berényi Józsefre 2013-ban az elnökválasztás első fordulójában 14 339-en szavaztak. Az MKP elnökjelöltje most 5 075 szavazattal többet kapott, mint négy évvel korábban.

(O.N./Megjelent a Felvidék.ma portálon)

A Nyitra megyei magyar többségű választókörzetekben Farkas Iván megverte Belicát

Nyitra megyében két magyar többségű választókörzet van, egyik a Komáromi járás, másik a két részre osztott Érsekújvári járás Párkány központú választókörzete. Noha a megyében Mila Belica nyerte a választást (a Smer, a Szlovák Nemzeti Párt és a Most-Híd koalíció jelölésében), a magyar választókörzetekben az MKP-s Farkas Iván legyőzte Belicát.

Farkas Iván a Komáromi járásban 7 366 : 4 527 arányban győzött Belica felett, a párkányi körzetben pedig 4 301 : 1 236 volt az eredmény. Farkas Iván egyébként az egész megyében 21 084 szavazatot kapott, a Lévai járásban 3 800-at, a Nyitrai járásban 1 001-et, az érsekújvári körzetben 2 580-at, a Vágsellyei járásban 1 966-ot, a magyarok által nem lakott Tapolcsányi járásban 33-at, az Aranyosmaróti járásban pedig 37-et. Nyitra megyében egyébként a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség is indított elnökjelöltet, Hajdu Lászlóra 2 571-en szavaztak.