Mi, kárpát-medencei fiatalokat tömörítő politikai szervezetek vezetői a mai napon, megbeszélésünk után a következő nyilatkozatot kívánjuk kiadni.

Politikai ifjúsági szervezetekként a jövőnkért és a generációnk jövőjéért szeretnénk dolgozni. Ezt a közös jövőt egy fiatalokra épített, erős Kárpát-medencében képzeljük el. Felelősségünk van abban, hogy az anyaországban és a nemzetrészeken élő fiatalok lehetőséghez juthassanak, hogy megfelelő gazdasági környezetben legyen bátorságuk vállalkozni, ötleteiket, álmaikat megvalósítani. Olyan helyekért dolgozunk, ahová megéri hazajönni, ahol sok munkával és szorgalommal igenis lehet sikeresnek lenni. Készek vagyunk arra, hogy alakítói legyünk a közéletünknek és képviseljük a fiatalokat és igényeiket a döntéshozók felé. Minden kormányzati intézkedést a nemzeti parlamentekben és bármely fórumon támogatni fogunk, amely a fiatalok életét jobbá teszi és nem rombolja nemzeti egységünket. Elutasítjuk a nacionalista, magyarellenes megmozdulásokat, döntéseket, mi Közép-Európában erőt és egységet látunk, amely szilárdan tudja védeni értékeit és jövőjét, ez fontosabb, mint a széthúzás.

A mostani egyeztetésen átbeszélt aktuálpolitikai témákban a következőket szeretnénk leszögezni:
• Ukrajnának biztosítania kell a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati garanciáit, ezek szűkítése elfogadhatatlan!
• A marosvásárhelyi katolikus gimnázium tanárainak, szülőinek és diákjainak a vegzálását meg kell szüntetni és biztosítani kell a Líceum zavartalan és jogszerű működését!
• Az anyanyelven megszerzett tudás a biztos jövő és a sikeres életpálya alapja. Ezért bátorítjuk a kisgyermekes felvidéki magyar családokat, hogy az áprilisban kezdődő beiratkozási időszakban döntsenek magyar iskola mellett.
• Fontosnak tartjuk a Visegrád+ országok ifjúságpolitikai együttműködését, melyet idén is tovább erősítünk.
• Üdvözöljük Magyarország Kormányának azon döntését, miszerint a határokon túl is létrehoznak közösségi tereket magyar fiataloknak anyaországi minta alapján.

Kisvárda, 2017. március 24.

Antal Lóránt, MIÉRT,  elnök

Böröcz László,  Fidelitas, elnök

Dobsa István,  KMKSZ ISZ, elnök 

Gubík László, Via Nova ICS, elnök

Nacsa Lőrinc,  IKSZ, elnök

Címkék: Via Nova