A pénzügyi tárca az illetékes törvény alapján augusztus végéig a kormány elé kell, hogy terjessze a következő év költségvetésének javaslatát. A pénzügyi tárcavezető ezt megtette, ám az egyes tételek számszerűsítése nélkül. Formálisan eleget tett a törvény rendelkezésének, de abban nem volt köszönet. Néhány héten belül a törvényhozásban kezdődhet el a 2017. év állami költségvetése javaslatának megvitatása.

Eközben a háttérben, a pénzügyi tárca berkeiben érdekes értekezés zajlott a kitöltetlenül hagyott tételekről. A pénzügyi tárca vezetője augusztus végén azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy Szlovákia kiegyenlített államháztartását, hiány nélküli gazdálkodását ne 2020-ra érje el – mint ahogyan a kormányprogram azt előírja –, hanem korábban, 2019-ben, mivel az ország makrogazdasági mutatói a vártnál jobban alakultak. Sőt, mi több, 2019-re nem hiány nélküli, nullszaldós gazdálkodást, hanem a GDP-hez mérten 0,16 százalékos többletet tervez. Felettébb merész hiánycél, vagyis többletcél, amely valójában elérhetetlen. Ekkora számbeli javulás a mai viszonyok közepette egyszerűen megvalósíthatatlan.

Ezzel párhuzamosan a kormány 2020-ra 500 euró feletti minimálbérrel számol, a munkanélküliség mértékét 2019-ben történelmi mélypontra, 6,5 százalékos szintre várja. A célkitűzés csupán trükközéssel érhető el a munkaügyi hivatalokban, kiegészítve két stratégiai nagyberuházó letelepedésével Kelet-Szlovákiában, akik csakis szlovákiai munkavállalók ezreit alkalmaznák. Az igaz, hogy a szlovákiai gazdaság szekere meglódult, de vajon ennyire? Számolnak-e az illetékesek a Brexit következményeivel az Európai Unió gazdaságára, ezen belül Szlovákia gazdaságára nézve? A nagy ívű makrogazdasági célkitűzések helyett inkább a ma sztrájkba lépő pedagógusok bérét növelhetnék meg - teljesítve követeléseiket - nem is beszélve a nem pedagógus dolgozókról, akik gyakran alamizsnáért dolgoznak oktatásügyünk felvirágoztatásáért.

2017-re a pénzügyi tárca 3,7 százalékos gazdasági növekedéssel, 1,2 százalékos államháztartási hiánnyal, 8,7 százalékos munkanélküliségi aránnyal és 3 százalékos reálbér-növekedéssel számol. Ezek lesznek a 2017-es költségvetés sarokszámai. Fentebb nyilván a pénzügyi tárca középtávú célkitűzéseinek optimista forgatókönyvét olvashattuk. Amikorra a törvényhozás elé kerül majd jóváhagyásra Szlovákia 3 évre szóló programozott költségvetésének javaslata, s amikor majd a javaslat szavazásra kerül, addigra az optimista forgatókönyv realista forgatókönyvre változhat. Hiszen november végéig még sok víz lefolyik a Dunán. Nem ártana egy kissé a földön maradni, reálisan tekinteni a jövő elé. Hiszen körülöttünk annyira képlékeny és bizonytalan, annyira megfoghatatlan minden.

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke