Családtámogatási intézkedéscsomag bevezetését szorgalmazza Szlovákiában a Magyar Közösség Pártja (MKP) - hangzott el az MKP sajtótájékoztatóján Pozsonyban, ahol választási kampányuk megújult elemeit, illetve a Házasság hete alkalmából, családtámogatási programját is bővebben ismertette az MKP.

A fiatalok otthonteremtését megkönnyítő, s ezzel a gyermekvállalást, illetve a szülőföldön való megmaradást egyidejűleg ösztönző intézkedések foganatosítása a Felvidéken a helyi magyar közösség megmaradásának és megerősítésének hatékony eszközei lehetnek - mutatott rá elképzeléseik főbb pontjait vázolva Németh Gabriella, az MKP szociális és családügyi alelnöke. Kifejtette: a helyi magyar közösség számának az elmúlt évtizedekben megmutatkozott jelentős mértékű számbéli csökkenését - az asszimiláció jelensége mellett -, nagy mértékben befolyásolta a fiatalok elvándorlása, valamint az is, hogy csökkent a gyermekvállalási kedv vagy későbbre tolódott ki a fiatalok családalapítása, amit nagyban befolyásolt a fiatalok önállósodási folyamatának és azon belül az otthonteremtésnek a megnehezedése is.

A felvidéki magyar párt tervezett családtámogatási intézkedései a fiatalok otthonteremtésének megkönnyítése mellett olyan konkrétumokat is tartalmaznak mint a járulékcsökkentés, a családi adórendszer valamint a gyermekvállalást ösztönző adóbónusz.

"Érezhetően kell segítenünk ezeket a fiatalokat (...), ezért, remélem, a választások után ezeket a javaslatokat meg fogjuk tudni valósítani" - tette hozzá Németh Gabriella, megjegyezve: az MKP március ötödike (a szlovákiai parlamenti választások időpontja) után is prioritásként fogja kezelni a magyar közösség megerősítését.

---

A szerdai sajtótájékoztatón ismertették az MKP választási kampányának harmadik fordulójának eseményeit. Forró Krisztián, az MKP kampányfőnöke azt mondta: eddig is a választók akaratának közös erővel történő átültetésére és a közös fellépés fontosságára összpontosítottak, s ez a kampány harmadik körében is így marad. Hozzátette: az új, "Szívünkben a döntés" szlogen a választóhoz való közelebb kerülés szándékát tükrözi.
A sajtótájékoztatón részt vett az MKP listáján induló pártonkívüli jelöltek egy része is, köztük a Via Nova Ifjúsági Csoport, a Csemadok, a legnagyobb felvidéki magyar kulturális-közéleti szervezet, valamint ja Mi magunk nevet viselő civil mozgalom vezetői.
Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke ezzel összefüggésben rávilágított: olyan nyitott listát indított az MKP, amely az összefogásról szól, s amellett, hogy a felvidéki magyar emberek ez irányú akaratát tükrözi, komoly esélyt ad arra, hogy a helyi magyar közösség valós és hatékony érdekképviseletet kapjon a pozsonyi törvényhozásban. (MTI)