A Magyar Közösség Pártja a széles összefogás listáját hirdette meg a parlamenti választásra való felkészülés elején. Örülünk, hogy az MKP-jelöltek mellett több polgári aktivista is szerepel listánkon. Ez a széles összefogás ezidáig jól, harmonikusan működik. Ennek is köszönhető, hogy kisiskoláink megmentésére irányuló törekvéseink, a migránsügyben kezdeményezett petíciónk sikeres volt. Választási programunkat is komoly figyelem követi. A Magyar Közösség Pártja újra jelentős teret kap a szlovák médiákban is. Mindez azt mutatja, az MKP közös akaratának listája jó esélyekkel indul a március ötödikei parlamenti választáson. Jelöltjeink egy csapatot alkotnak.  Ennek a csapatmunkának előre meghatározott játékszabályai vannak, amelyeket minden jelölt aláírásával elfogadott. Ezen szabályok fontos része a jelöltek egyéni kampányának egyeztetése a kampánystábbal. Halász Béla civil aktivista, nem MKP-tag, a lista 150. helyén lévő jelölt. Pozsonyban látható óriásplakátja nemcsak egyeztetés nélkül jelent meg, hanem nincs összhangban az MKP kampánystratégiájával sem. Tudomásul vesszük, hogy Halász Béla önálló utat kíván járni, ennek megfelelően levesszük az MKP jelöltlistájáról. További munkájához sok sikert kívánunk.

Forró Krisztián,
az MKP kampányfőnöke