(VIDEÓVAL) A múlt héten kavarta fel a kedélyeket, hogy a pozsonyi Aupark öt(!) nyelven kíván boldog karácsonyt a vásárlóinak – sőt egy felületen nyelvenként kétszer is –, arra viszont nem vette a fáradságot, hogy mindezt magyar nyelven is megtegye.

Pedig a városban 15 ezer magyar él, és sok ezer magyar fordul meg itt nap mint nap munka, szórakozás vagy vásárlás céljából. Így valószínűleg a bevásárlóközpont vásárlóközönségének jelentős hányadát teszik ki magyarok.

A hiányosságnak már a múlt héten hangot adott a Via Nova érsekújvári képviselője, Nagy Dávid, aki blogbejegyzésben fejezte ki nemtetszését. Ezután viszont nem elégedett meg az írásban való elégedetlenkedéssel, és a tettek mezejére lépett két szervezetbéli társával, Ilko Zoltánnal és Varga Tiborral együtt.

Az ifjúsági szervezet három tagja egy méretarányos, a többi karácsonyi felirathoz képileg illeszkedő feliratot készített el magyar nyelven, hogy nyilvánvalóvá tegyék az üzenetet az Aupark vezetősége és mindenki számára: ez hiányzik az épületről. Emellett nyílt levelet juttattak el a bevásárlóközpont igazgatójához, amelyben kifogásolják a magyar felirat lefelejtését, és egyúttal felajánlják a Via Nova segítségét abban, hogy az egész épületben megtiszteljék magyar feliratokkal a magyar vásárlók sokaságát.

„A Via Novában úgy gondoltuk, hogy ha a négycsillagos Auparknak nem jut eszébe, hogy kéne magyar felirat, akkor jófejek leszünk és segítünk neki. Felvettük hát a kapcsolatot az Aupark médiaosztályával, ahol leadtuk kérvényünket, miszerint kérjük a magyar üdvözlet pótlását. Személyes találkozót javasoltunk az illetékesekkel és felajánlottuk a segítségünket. Tekintettel Pozsony jelentős magyar közösségére, történelmi háromnyelvűségére és a magyar történelemben elfoglalt jelentős szerepére, az „Áldott karácsonyt!" feliratnak igenis helye van a szlovák, francia, angol, német és spanyol feliratok mellett!” – mondta el az akció kapcsán Nagy Dávid.

A nyílt levél szövege:

TISZTELT KATARÍNA FORSTHUBER!

Kérjük, engedje meg, hogy egy sajnálatos hiányosságra hívjuk fel az Ön, illetve az Aupark szíves figyelmét! A pozsonyi üzletközpontjuk bejárata fölötti homlokzatra – a karácsonyi díszítések részeként – több nyelven felkerültek a karácsonyi jókívánságok feliratai. Ez kedves dolog, és magunk is egyetértünk azzal, hogy a vásárlókat és vendégeket érdemes a saját anyanyelvükön megszólítani, hiszen ezáltal érzik a törődést és a vállalat odafigyelését.

Nagy sajnálatunkra viszont azt tapasztaltuk, hogy a szlovák, angol, német, spanyol, francia nyelvű karácsonyi jókívánságok mellé elfelejtették kitenni a magyar nyelvűt. Pozsonyban 15 ezer magyar él, továbbá nagyon sok magyar ingázik naponta dolgozni a városba. Ők mindannyian az Aupark lehetséges látogatói. Pozsony emellett hatalmas magyar kulturális hagyománnyal rendelkezik, több száz évig Magyarország koronázó fővárosa is volt (a Szent Márton dóm tetején ma is látható a magyar Szent Korona mása).

Mivel minden nyelven kétszer is szerepelnek a kiírások, a helyhiány nem lehet akadálya a magyar felirat feltüntetésének. Ezért kérjük Önt, hogy az Aupark magyar vásárlói iránti figyelmességből a magyar „Áldott karácsonyt!” jókívánságot is tegyék ki az épület homlokzatára! Ugyanúgy kérjük, hogy az épület többi pontján is törekedjenek a magyar nyelvű vásárlók megtisztelésére! Ebben készségesen felajánljuk a segítségünket is. Ennek kapcsán személyes találkozót kérünk Öntől, hogy a magyar felirat is elnyerhesse méltó helyét.

Üdvözlettel:
Ilko Zoltán, Nagy Dávid, Varga Tibor
a Via Nova Ifjúsági Csoport tagjai

Forrás: Csonka Ákos, Felvidék.ma, videó: O.N.

Címkék: Via Nova