Az MKP együttműködik a komáromi Nokia szakszervezetével!

2014. július 23-án Komáromban, az MKP járási irodájában Stubendek László (az MKP komáromi járási elnökségének tagja és a helyi alapszervezet alelnöke), Czíria Attila, Samu István (országos elnökségi tagok), valamint Farkas Iván (az MKP országos gazdasági és régiófejlesztési alelnöke) találkoztak a komáromi Nokia-gyár vasas szakszervezeti alapszervezetének vezetőjével, László Zoltánnal.

László Zoltán beszámolt a kialakult helyzetről, hogyan látja jelenleg a szakszervezet és a Microsoft között a jövő hét hétfőn esedékes tárgyalásán a szakszervezet pozíciójának helyzetét, illetve a szakszervezet lehetőségeit, "követeléseit". Tájékoztatta a Magyar Közösség Pártjának tárgyaló delegációját, hogy a szakszervezet a munkájukat novemberben elveszítő szlovákiai magyar munkavállalók érdekeit, jogait, problémáit, helyzetét egyaránt és egyformán fontosnak tartja. Sőt, kiemelte, nem is tehetnének másképpen, hiszen a munkavállalókat tekintve az európai munkahely érdekvédelmi joggyakorlatából indulnak ki, a novemberben munkahelyét elveszítő 1800 személy jövőjének érdekében lépnek fel. Régió szerte keresik számukra a munkahely bebiztosításának lehetőségét. Elsősorban olyan lehetőségeket keresnek, ahol a Nokiában megszokott munkahelyi körülmények „köszönnek vissza”, mert csak így biztosítható, hogy a Nokia volt alkalmazottjai az új munkahelyeiken hosszú távra rendezkedjenek be.

A szakszervezet elnöke László Zoltán a segítségünket, az MKP segítségét kérte az Európa Unió támogatási rendszerének megpályázását illetően, amely a szlovák kormány közbenjárásával igénybe vehető a kárvallottak megsegítésére. Megígértük, hogy felhívjuk az illetékes minisztérium figyelmét, és segítségét kérjük e kézenfekvő lehetőséghez.

László Zoltánt további információcserére és együttműködésre kértük. Elmondtuk, hogy az MKP két irányba is folytatja társadalmi-politikai cselekvését e súlyos probléma enyhítésére:

1. A régióban működő és állásbörzét is tartó könnyűipari elektrotechnikai gyárakkal, cégekkel felvesszük a kapcsolatot annak érdekében, hogy a Nokiában munkahelyüket novemberben elveszítők a "látókörükbe kerüljenek és egyfajta pozitív diszkriminációban” részesüljenek. Már pénteken Győr városában tárgyalni fogunk az Audi gyár humánerőforrásért felelős szakreferenseivel, vezetőivel, valamint lehetőségeinkhez mérten asszisztálni fogunk a szlovákiai, esztergomi, dorogi munkahelyek felkutatásában.

2. A politikai cselekvés útján igyekszünk tájékoztatni Szlovákia kormányét, hogy pályázzon az EU- alapokhoz a munkahelyüket elvesztők kártérítésének érdekében.

Megegyeztünk abban is, hogy fenntartjuk a folyamatos információcserét, az MKP részéről várjuk a hétfői és azt követő tárgyalások eredményeit, híreit vagy a szakszervezet kéréseit.

Samu István, az MKP Országos Elnökségének tagja